
Határozottan fel fog lépni az Európai Bizottság a múlt héten megszavazott magyar melegellenes törvény ellen, írja a német Welt cikke alapján a Telex. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke szerint a törvény a szexuális orientációjuk alapján diszkriminálja az embereket, és sérti az Európai Unió alapvető értékeit.
„Ez a magyar törvény egy szégyen”
– jelentette ki a Bizottság elnöke.
Von der Leyen szerdán arról beszélt, hogy a jogi aggályaikat egy, a magyar kormánynak címzett levélben fogják kifejteni. Az EB elnöke szerint ezt még az új jogszabályok hatályba lépése előtt meg kell tenni. Amennyiben Magyarország nem tudja eloszlatni az aggályokat, az Európai Bizottság a törvény hatálybalépését követően valószínűleg hivatalos kötelezettségszegési eljárást fog indítani Magyarország ellen, a végén pedig az Európai Bíróságon dönthetnek a magyar melegellenes törvény ügyében.
Az általános ügyekért felelős uniós miniszterek luxembourgi találkozóján is a Fidesz kirekesztő törvényéről esett a legtöbb szó. A Bizottság alelnöke, Vera Jourová azt mondta:
„Rengeteg figyelmet kap ez az ügy, ugyanis sokak szerint ezek a törvények a melegeket diszkriminálják.”
A törvény ellen egy emberként szólalt fel az egész EU, sőt, annyira botrányos ez a fajta kirekesztés, hogy a fél világ elítélte a Fidesz-kormányt. Legalábbis, a világ jobbik fele, a világ demokráciái.