
Az RTL Híradó megpróbált utánajárni, hogyan fogják ellenőrizni, hogy a levetített műsorok megfelelnek-e a kedden elfogadott melegellenes törvénynek, ami szerint a homoszexualitást “népszerűsítő” műsorokat csak este 11 után lehetne adásba adni, mintha csak horror filmek lennének.
Orbán Balázs korábban azt mondta: nem a kormány feladata a döntések meghozása. Az államtitkár abban bízik, hogy mindenki felkészült, és érti a jogszabály célját.
A Media1 próbált utánajárni a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál (NMHH), hogy a Jóbarátok című sorozattal mi a helyzet, de konkrét választ nem kaptak, csak annyit, hogy
kizárólag egyedi hatósági ügyben vizsgálódnak, más esetben nem jogosultak jogszabályokat értelmezni.
Vagyis, ha utólag kapnak egy bejelentést, hogy a műsor nem felelt meg az új jogszabálynak, azt kivizsgálják majd.
A Jóbarátok Orbán Balázs szerint nem tartozik majd abba a kategóriába, amit ne lehetne este 11 előtt sugározni, Kósa Lajos fideszes képviselő pedig csak annyit mondott:
„Tudom, mi a Jóbarátok, soha még egy másodpercet nem láttam belőle. Jennifer Aniston, meg nem tudom kicsoda, de semmit nem nézek, ami három résznél többől áll, mert szerintem, aki három részben nem tudja elmondani, amit akar, az már nem tudja, hogy mit akar mondani.”
Kósa Lajos nem néz sorozatokat, tehát fogalma nincs, mit jelenthet egy, a Fidesz által “problémásnak” vélt tartalom. Ők irányítják az országot.