
A Magyar Katolikus Rádió Kerengő című közéleti műsorában beszélgetett kedden Kövér László. Az Országgyűlés fideszes házmestere az MTI szemléje szerint itt elmondta egyebek mellett, hogy
csakis a kereszténység köti össze az európai embereket, ugyanakkor ezt óvni kell, mert szerinte az EU tagállamainak jelentős része, de főleg az unió intézményei olyan világnézeti, politikai befolyásolás alatt vannak, amellyel a posztkereszténység korszakát szeretnék elhozni, és arra törnek, hogy felszámolják a hagyományos keresztény közösségeket.
Egy ilyen kereszténység nélküli időszak a káosz, a rettenet, az új barbárság korszaka lenne – vélekedett.
Kövér László szerint az államnak azért kell támogatnia a keresztény közösségeket, mert azok adják a társadalom normális működését fenntartó fundamentumokat, alapelveket és erkölcsi szabályokat.
Arra a kérdésre, hogy kilép-e Magyarország az Európai Unióból, Kövér határozott nemmel válaszolt.
Hozzátette: pesszimista jövőképében az Unió szétesése is szerepel, de az optimista verzió az, hogy Európa nyugati fele feleszmél, és rájön arra, hogy az európai identitás csak a nemzeti identitásokból jöhet össze, a keresztény kultúrára támaszkodva.
A házelnök az Európai Parlamentet az európai demokrácia elleni „legsunyibb, de leghatékonyabb merényletnek” nevezte, mert nem a népakarat kifejezője, hanem a nemzetállami parlamentek riválisaként működik.
Kövér László a magyar belpolitikáról is megfogalmazta gondolatait: eszerint az elmúlt harminc évben, ha nem lett volna a Fidesz, egy MSZP–SZDSZ váltópárt működne. Az Országgyűlés elnöke fogadna is a Fidesz és a KDNP sikerére a 2022-es választásokon, azonban minden eddiginél durvább, személyeskedőbb, gyalázkodóbb és gusztustalanabb kampányt vár.
Meglátása szerint ebben a közösségi médiának nagy szerepe lesz, amelynek tulajdonosai nem mérnek egyenlő mércével,
és azzal is számol, hogy letilthatnak majd kormányzati szereplőket.
Kövér szerint az országgyűlési választáson azt kell majd mérlegelniük az embereknek, hogy az elmúlt ciklusban mit kaptak, és azt is, elhiszik-e a mostani ellenzékről, hogy nem teszi tönkre mindazt, amit egy évtized alatt elért Magyarország – mondta.