
Elutasította az Európai Bíróság a magyar kormány keresetét, amelyben a Sargentini-jelentés elfogadásának körülményeit támadta meg, és azt kérte, a testület semmisítse meg az EP állásfoglalását. A csütörtökön hozott ítélet kimondja:
Az Európai Parlament az állásfoglalás elfogadásakor leadott szavazatok számlálása során jogosan hagyta figyelmen kívül a tartózkodásokat.
Az ítélet megerősítette Michal Bobek főtanácsnok decemberben nyilvánosságra hozott véleményét, amely kifejtette, hogy a „tartózkodás” és a „leadott szavazat” fogalma kölcsönösen kizárja egymást. A tartózkodó személy ugyanis azt kéri, hogy szavazatát se valamely javaslat mellett, se annak ellenében ne vegyék figyelembe, és azt kívánja, hogy úgy kezeljék, mintha egyáltalán nem szavazott volna. A „leadott szavazattal” azonban a javaslat mellett vagy az ellen fejezi ki valaki a véleményét.
A hvg.hu emlékeztet: Európai Parlament 2018. szeptember 12-én fogadta el a Sargentini-jelentést, amellyel elindította a hetes cikk szerinti eljárást. Azaz – az EU történetében első alkalommal –
a közvetlen európai demokrácia megtestesítőjének számító EP felkérte a tagállami kormányokat tömörítő Európai Unió Tanácsát, hogy vizsgálja meg: fenyegeti-e rendszerszintű veszély a jogállamiságot az egyik uniós országban.
A magyar kormány azért vitte az Európai Unió Bírósága elé az ügyet, mert érvelésük szerint a szavazásnál nem érték el az eljárásrend által megkövetelt kétharmados többséget. Összesen 693 EP-képviselő szavazott, ebből 448-an igennel, 197-en nemmel, 48-an pedig tartózkodtak. Az EP által figyelembe vett szabályok szerint a tartózkodást nem kellett figyelembe venni, így 376 szavazattól megvolt az eljárás elindításához szükséges többség. A magyar kormány azonban azzal érvelt, hogy a tartózkodásokkal együtt 462 igenre – vagyis 14-gyel több támogató voksra – lett volna szükség ahhoz, hogy a hetes cikk szerinti eljárást el lehessen indítani.
Az ítélet arra is rámutat, hogy az EP-képviselők a szavazatszámlálási szabályok ismeretében adták le a voksukat, ezért elutasítja a magyar kormánynak azt az érvelését, miszerint a tartózkodások be nem számítása sérti a demokrácia és az egyenlő bánásmód elvét.
Lengyelország esetében csak az igazságságszolgatatás függetlenségének különböző vetületeit vizsgálják, Magyarországnál azonban 12 témában merültek fel aggályok:
az alkotmányos és választójogi rendszer működése, az igazságszolgáltatás függetlensége, korrupció, adatvédelem, szólásszabadság, akadémiai szabadság, vallásszabadság, gyülekezéshez való jog, egyenlő elbánáshoz való jog, kisebbségek.