Kiakadt a professzor, miután Szijjártó bejelentette, hogy a magyar kötődésű mRNS-vakcinák helyett kínait fog gyártani Magyarország

Duda Ernő

Duda Ernő virológus professzor szerint indokolatlan, hogy Magyarország gyártsa a kínai Sinopharm oltását, amelyet a szakember primitív vakcinának nevezett az mRMS-technológiához képest. Szerinte az mRNS-alapú vakcinát kellene gyártanunk, amelyben meghatározó szerepe volt magyar kutatóknak, Karikó Katalinnak és Pardi Norbertnek. Az mRNS technológia a jövő, amely sok betegségre gyógyír lehet a szakértők szerint.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn jelentette be, hogy

megállapodás született arról, hogy a Magyarországon jelenleg építés alatt álló Nemzeti Oltóanyaggyár alkalmas lesz a koronavírus elleni kínai vakcina előállítására is, ami nagy stratégiai előnyt jelent majd az ország számára.

Szijjártó hozzátette: folytatódni fog az együttműködés az oltóanyagok terén, Magyarországon átveszik majd a Sinopharm teljes gyártási technológiáját is.

Duda Ernő, a Szegedi Tudományegyetem professor emeritusa az RTL Híradónak adott interjújában azt mondta, hogy indokolatlan ennek a vakcinának a gyártása Magyarországon.

A Sinopharm vakcinája ugyanis kevésbé használható, és primitívebb, mint az mRNS-oltások. Szerinte az mRNS-alapú vakcinák gyártását kellene alkalmazni, amelyet nemcsak a koronavírus, de más vírusok ellen is használni lehet majd

– fogalmazott a szakértő.

A Pfizer/BioNTech vakcinájának fejlesztésében meghatározó szerepük volt magyar kutatóknak, Karikó Katalinnak és Pardi Norbertnek – emlékeztetett Duda, aki ezt a vakcinát nevezte a legkorszerűbb, mRMS technológián alapuló oltásnak.

Nem világos előttem, hogy miért nem a legkorszerűbb technológiát próbáljuk alkalmazni, különösen, ha ez magyarokhoz fűződik

– tette hozzá végül Duda Ernő.

loading...