
A Publicus Intézet a Népszava számára készített felméréséből derült ki, hogy zárul a két legnépszerűbb miniszterelnök-jelölt közti olló:
Karácsony Gergely az egy hónappal ezelőtti öt százalékos előnyhöz képest már csak két százalékponttal előzi Dobrev Klárát, ami hibahatáron belül van, vagyis a valóságban mindkét jelölt vezethet a másikkal szemben. A mérés május 18-a és 21-e között készült.
A kérdésre, hogy kire szavazna egy előválasztáson, a főpolgármester 26, a DK EP-képviselője pedig 24 százalékot ért el, míg Jakab Péter a Publicus mérésében 11 százalékon áll. Márki-Zay Péter és Fekete-Győr András kedveltsége lényegében a felére zsugorodott:
most az összes megkérdezett 7 százaléka mondta azt, hogy az előbbire voksolna, és mindösszesen egy százalék szavazna a Momentum elnökére.
A Publicus megmérte a pártpreferenciákat is, eszerint a Fidesz támogatottsága a teljes népességen belül 2 százalékpontot esett egy hónap alatt, a DK és a Momentum pedig 1-1 százalékpontot erősödött. A Jobbik, illetve az MSZP-Párbeszéd népszerűsége nem változott, ugyanakkor ha a válaszadók csak az ellenzéki összefogás és a Fidesz közül választhattak, akkor az előbbinek 4 százalékpont az előnye: 40:36 százalék az állás.
Az utóbbi időben a miniszterelnök-jelöltek népszerűsége tekintetében a legnagyobb növekedést Dobrev Klára könyvelhette el. A mai napon a DK jelöltje bejelentette, hogy a csapatában 75 ezer jelentkezőt tart számon, ezzel az övé lett a legnagyobb miniszterelnök-jelölti közösség.