A DK pártigazgatója közleményt adott ki: a párt feljelenti Bayer Zsolt feleségét – súlyos ügyek derültek fényre

Fotó: Ellenszel.hu

A Demokratikus Koalíció feljelentést tesz az Országos Vérellátó Szolgálat által a magyar vérplazma eladására kötött szerződéssel kapcsolatban – közölte Sebián-Petrovszki László, a DK pártigazgatója.

A DK szerint az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) előző főigazgatója 2017-ben a világpiaci szinttől elmaradó áron kötött szerződést a magyar vérplazma eladására. Ez a szerződés 2019 nyarán lejárt, ám az időközben kinevezett főigazgató, Bayerné dr. Matusovits Andrea, Bayer Zsolt jobboldali publicista felesége újabb pályázat meghirdetése nélkül három évre meghosszabbította azt – áll a közleményben.

A DK közérdekű adatigényléssel fordult az OVSZ főigazgatójához, akitől azt akarták megtudni, hogy „tényleg áron alul adták-e el a magyar vérplazmát magáncégeknek, a magyar államot megkárosítva”. A főigazgató arra hivatkozva tagadta meg a válaszadást, hogy a szerződésben foglaltak nyilvánosságra kerülése üzleti veszteséget okozhatna a cégnek. A DK végül perelt, és nyert.

„A megkapott szerződésekből kiderült, hogy az új szerződés 78 euró/kg-ban határozza meg a vérplazma árát, miközben a vérplazma világpiaci ára 110 euró/kg körül mozgott az elmúlt években”

– áll a DK közleményében.

A Demokratikus Koalíció szerint a magyar állam így minden kiló eladott vérplazmán több mint 30 eurót, vagyis több mint 11 ezer forintot, évente pedig közel 1 milliárd forintot bukott. A szerződés évente 85 tonna vérplazma eladásáról szólt.

Sebián-Petrovszki László hangsúlyozta:

Nem hagyják szó nélkül ezeket az ügyleteket, és addig mennek, míg meg nem szerzik a kapcsolódó szerződéseket és iratokat, és most, amikor a Demokratikus Koalíció közérdekű adatigényléssel majd perrel megszerezte a magyar vérplazmák eladásáról szóló szerződéseket, a magyar államnak súlyos kárt okozó ügylet miatt büntetőfeljelentést tesznek.

Az Európai Bizottság pénzügyi szankciókat fontolgat, hogy meghátrálásra kényszerítsék az Orbán-kormányt

loading...