Nagy ünnepséget hirdet a Fidesz a kilencszer módosított, “gránitszilárdságú” Alaptörvény elfogadásának tizedik évfordulójára

Kép forrása: Orbán Viktor/Facebook

Nagyszabású ünnepséggel és egy tudományos konferenciával is készül a kormány az Alaptörvény elfogadásának tizedik évfordulójára, derült ki a csütörtök este megjelent a Magyar Közlönyből.

A rendezvény mellett az Alaptörvény értékeit bemutató ünnepi tanulmánykötet, emlékplakett és ünnepi bélyeg is készül.

Az Orbán Viktor által aláírt kormányhatározat szerint

mindezekre 58 millió forintot különítenek el, a főszervező Varga Judit igazságügyi miniszter lesz.

Az Országgyűlés 2011. április 18-án fogadta el az új, “gránitszilárdságú” Alaptörvényt, amelyet azóta kilencszer módosítottak.

Dobrev Klára letaglózó beszéde a magyar parlamentben: kukába fogjuk dobni Paks II-t, a Fudan Egyetemet és a Budapest-Belgrád vasutat is

loading...