Már nem is finomkodik a kormány: éjjel nyújtottak be újabb törvényjavaslatokat, amivel Orbánék bebetonoznák a kínai beruházást

Kép forrása: MTI

Már nem is finomkodik a kormány:

A kezdeti ígérgetés után most a Budapest Diákváros megjelölést is törölnék a beruházás elnevezéséből, amely így „Déli Városkapu Fejlesztési Programmá” alakul át, míg a funkciók közül kikerül a diákotthoni elhelyezés

– írja a Népszava Palkovics László ITM-miniszter Fudan kormánybiztosi minőségében kedden éjszaka beterjesztett két törvényjavaslata alapján.

Az egyik javaslatban a kínai Fudan Egyetem új budapesti campusának nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá minősítését kéri, mivel a beruházás megvalósítása „kiemelt közérdek”. A törvény egyúttal felhatalmazást adna a kormánynak arra, hogy rendeletben jelölje ki az új kínai campus megvalósításához szükséges fejlesztési területet.

A két előterjesztésben megadott helyrajzi számok alapján Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester közre is adott egy térképet, amelyen jól látszik, hogy az egyetem kapta meg az értékesebb, Dunához közeli telkeket, ahol az állami ingatlanok vannak többségben. 

Baranyi már az elejétől fogva hangsúlyozza, hogy a kínai egyetem építésére nem adnak el területet az államnak, sem a feladatra létrehozandó alapítványnak, vagy projektcégnek. Csakhogy adódik egy másik lehetőség, hiszen

a törvényjavaslatban van egy kitétel, amely a „közérdekű feladat ellátására állami tulajdonba kerülő” ingatlanokról szól. Ez pedig legtöbbször kisajátítás. Baranyi Krisztinát és Karácsony Gergelyt még a törvényjavaslat benyújtása előtt egyeztetésre hívta Palkovics László. 

A Népszava szerint a jövő hétfőre tervezett találkozó egyik napirendi pontja minden bizonnyal a területek átadása lesz.

A kollégiumi funkciótól megfosztott Diákvárost a korábbi tartalékterületekre tolta át a kormánybiztos, amely a fejlesztési terület északi, forgalmas, utakkal szétszabdalt része, zömében önkormányzati és magántulajdonú ingatlanokkal. A másik törvényjavaslat az egyetem fenntartójaként működő Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány létrehozásáról rendelkezik.

Orbánék mindent elkövetnek, hogy bebetonozzák a beruházást:

  • Az előterjesztés szerint az alapító okiratban gondoskodni kell arról, hogy az alapítói jogok teljes körének gyakorlására az alapítvány kuratóriumát jelöljék ki, és ezt a döntést az alapító (a kormány) később se vonhassa vissza, mást se jelölhessen ki erre és át se ruházhassa másra.
  • Arról is rendelkeznének, hogy az alapítványhoz utólag kizárólag úgy lehetne csatlakozni, ha a csatlakozó mindenféle alapítói jogát átadná a kuratóriumnak. 
  • A javaslat szerint az egyetemnek lesz kollégiuma (hogy még kívánatosabb legyen), a cél pedig a két ország között kapcsolatok szorosabbra fűzését szolgálja. Az alapítvány a törvényben felsorolt ingatlanokat ingyen kapja meg, a későbbiekben gazdasági tevékenységet folytathat és újabb forrásokat vonhat be és pályázatokon is részt vehet. 
loading...