Ezt jól elintézte a Fidesz-kormány: magasabb törlesztővel kell visszafizetnünk az oroszoktól felvett paksi hitelt

Hatalmas vagyont spórolhatott volna Magyarország, ha Orbán nem Putyintól vesz gázt
Kép forrása: MTI

Kedd este Varga Mihály pénzügyminiszter benyújtotta a parlamentnek az új paksi blokkokra felvett orosz állami hitel módosításáról szóló törvényjavaslatot, ami alapján a 444.hu azt írja, hogy

a magyar kormány nem tudott túl sok könnyítést elérni az oroszoknál a paksi hitel ügyében, annak ellenére sem, hogy 2016 novemberétől 2020 júliusáig miattuk nem haladt a beruházás.

Az új megállapodás alapján nem 2026-ban, hanem csak 2031. március 15-én kell mindenképpen elkezdeni a törlesztést. Így elvben lehetséges marad, hogy a kormány az új blokk(ok) által termelt áramból fizessen. Azonban hiába járultak hozzá az oroszok ahhoz, hogy később kezdődjön a törlesztés, a futamidő 21 évről 16 évre csökkent.

A 2030-as és 40-es évek magyar költségvetéseit tehát sokkal jobban megterheli majd a törlesztés, mint várható volt, hiszen egy évre magasabb törlesztőrészlet jut majd, mint ahogy arra eddig számítani lehetett. Ez a megoldás mindenképpen az orosz félnek kedvez 

– foglalta össze a portál.

Egy másik fontos változás, hogy a tartozás nagyobb részét magasabb kamattal kell fizetni.

Eddig úgy volt, hogy az első 7 évben 25 százalékot kell törleszteni, évi 4,5 százalékos kamattal, a következő 7 évben 35 százalékot 4,8 százalékos kamattal, míg az utolsó 7 évre jutott 40 százalék 4,95 százalékos kamatra.

Az új megállapodás szerint

az első 2 évben 10 százaléknyit kell törleszteni 4,5 százalékos kamattal, 2039-ig 40 százalékot törleszteni 4,8 százalékos kamattal és az utolsó 7 évben 50 százalékot kell visszafizetni 4,95 százalékos kamattal.

Vagyis a magasabb kamatozású időszakokban többet kell majd fizetni, mint az eddigi tervek szerint. 

A szerződés módosításával nem csökkentek a kamatok sem, holott 2014-hez képest jelentősen olcsóbbá váltak a hitelek a világban, és sokat javult Magyarország iránt a bizalom is. Tavaly a magyar állam képes volt 30 éves futamidőre 1,66 százalékos kamatozású eurókötvényt eladni. Az orosz hitelt szintén euróban veszi fel Magyarország, jórészt 4,5 százalék feletti kamattal.

loading...