Itt vannak a számok: máris akkora hiányt csinált a költségvetésben az Orbán-kormány, hogy az közel 40 százalékkal több a tavalyinál

500 forintos benzin lehetséges. A kérdés, miként. A képen Varju László.
Kép forrása: MTI

2021 első negyedévében máris akkora hiányt csinált a költségvetésben az Orbán-kormány, hogy az közel 40 százalékkal több a tavalyinál. Ezzel az egész évre tervezett hiánynak máris a háromnegyedét tudja felmutatni a Pénzügyminisztérium. Nem véletlen, hogy egyre élesebb az üzenetváltás Varga Mihály és Matolcsy György jegybankelnök között

– állítja Varju László, a Parlament Költségvetési bizottságának DK-s elnöke.

A DK szerint ez az adat azért rendkívül kínos és kártékony, mert az Orbán-kormány luxuskiadásokra szórja a pénzt, a stadiontól a vadászati kiállításig, valamint a haveri üzleti köröket támogatja. Eközben magyar emberek százezrei vesztették el munkájukat, cégek ezrei jutottak csődbe. Egy friss felmérés szerint a magyar emberek nagy részének alig egyhavi megtakarítása van.

Amit az Orbán-kormány művel, az nem válságkezelés, hanem a magyarok kifosztása. És ebből a pénzből a cimborákat, strómanokat teszik még gazdagabbá.

Dr. László Imre: A Dobrev-kormány azonnal rendezni fogja a mentősök fizetését!

loading...