Orbán nem tudta megtörni Európa egységét: nem változtatták meg a kedvéért a közös nyilatkozatot

Kép forrása: MTI

Hiába akarta kihúzatni Orbán Viktor és lengyel kollégája, Mateusz Morawieczki, mégis benne maradt a gender a portói uniós nyilatkozatban, írja a hvg.hu.

Az Unió pénteken kezdődő portói szociális csúcstalálkozóján az EU vezetői egy nyilatkozatban kötelezték el magukat a szolidaritás és az esélyegyenlőség mellett a koronavírus-járványból való kilábalás során.

A nyilatkozat korábbi tervezetében az szerepelt, hogy az EU „elő fogja mozdítani a nemek közötti egyenlőséget”, a Reuters birtokába jutott újabb verzió azonban már kikerülte ezt a kifejezést, és úgy fogalmazott, hogy:

„Fokozni fogjuk a diszkrimináció leküzdésére irányuló erőfeszítéseket, és aktívan dolgozunk a nemek közötti különbségek megszüntetése és az egyenlőség előmozdításán.”

A gender szó a szövegben végül háromszor is szerepel, ugyan nem pont abban a részben, ahonnan kivetették volna, de közvetlenül előtte külön pontban írnak arról, hogy dolgoznak a nemek közötti egyenlőségen, és itt a gender szót használják. Egyébként a kifogásolt mondatba bekerült az is, hogy egyenlő bánásmódot akarnak nyújtani a migrációs hátterű embereknek is.

loading...