Szabadon engedték a Fidesz mocskairól kiteregető Bige Lászlót

Bréking: Felmentették Bige Lászlót
Kép forrása: MTI

Bige László április 28-ától semmilyen kényszerintézkedés hatálya alatt nem áll

– közölte a Nitrogénművek Zrt.

Az ország egyik leggazdagabb vállalkozóját, aki nem volt hajlandó beállni a NER-be tavaly decemberben vették őrizetbe, miután az ügyészség 800 millió forintos vesztegetéssel gyanúsította meg. Bige tagadja, hogy törvénytelenséget követett volna el, szerinte az ügy hátterében az áll, hogy

valakik tönkre akarják tenni és bagóért megszerezni a vállalkozásait.

Januárban a bíróság úgy ítélte meg, hogy Bige László szabadlábon akadályozná a büntetőeljárást, attól viszont nem tartottak, hogy elszökne, hiszen azt bőven megtehette volna, mióta 2019-ben vizsgálódni kezdtek, ezért házi őrizetbe került.

Március 11-én a védelem indítványozta házi őrizet a megszüntetését, ami a Nyíregyházi Járásbíróság elfogadott. Az ügyészség fellebbezett, és a kényszerintézkedés határidejének meghosszabbítását kérte, de az indítványt a bíróság elutasította. Az ügyészség fellebbezett ez ellen a döntés ellen is, a Nyíregyházi Törvényszék azonban mind a két ügyészi fellebbezést elutasította.

A Nitrogénművek Zrt. közleményt adott ki:

„továbbra is teljes mértékben megbízik az igazságszolgáltatás döntéseiben, és minden jogi eszközzel megvédi magát a Bige Lászlót és a társaságot érintő igazságtalan intézkedésekkel szemben”.

Bige László egyébként március végén beszélt a Fidesz mocskairól, és kifejtette, szerinte miért áll már évek óta totális támadás alatt. Akkor a Partizánnak adott interjú legérdekesebb állítása a hazai sportfinanszírozással kapcsolatban hangzott el:

Bige László azt mondta, hogy 2010 után egy ideig ő maga is évente több százmillió forinttal támogatta a Fradit – nem elköteleződésből, hanem üzletet kötött a hatalommal, hogy ezért cserébe egy számára kellemetlen adónemet eltörölnek.

Ez a gázbehozatalt sarcoló adó, ami a gázimportőrök közül egyedül Bige cégcsoportját sújtotta igazán, gyakorlatilag személyre szóló adónemnek érezte, ezért lobbizott az eltörlés mellett. Állítása szerint

a Ferencváros szponzorálásával néhány évre sikerült is megváltani ezt, de aztán később visszahozták, ráadásul még nagyobb kulccsal, azóta nem is fizet a Fradinak.

A milliárdos elmondta a műsorban: kétszer történt olyan, hogy megüzenték neki: ha elmegy Magyarországról, szabad elvonulást kap. Ő erre azt válaszolta, hogy Romániából már egyszer elment, innen nem fog elmenni.

A teljes nagyinterjú itt olvasható el:

Borított a Fideszről a milliárdos – a Partizán műsorában tálalt ki

loading...