
Brüsszelben is téma lett a magyar egyetemek magánalapítványokba való kiszervezése. Az Európai Bizottság megkapta a 12 EP-képviselő által írt levelet, amelyben az áll, zárják ki a magyar egyetemek jövőbeli fejlesztési programjait az újjáépítési alapokból, írja az Euronews.
A hét elején 12 EP-képviselő levélben kérte Ursula von der Leyen bizottsági elnököt arra, hogy
az Európai Újjáépítési Alapokból a jövőben ne finanszírozza a magyar egyetemek fejlesztését. A pénzek ugyanis eltűnhetnek az átláthatatlan struktúrában.
Daniel Freund német zöldpárti EP-képviselő, a levél egyik aláírója azt mondta:
„Bízom abban, hogy a magyar korona-pénzek ezen részét nem engedélyezik majd. Világos szabályokat kell hozni: szolidaritást akarunk mutatni a válság által érintett országokkal, meg kell kapniuk ezeket a pénzeket. De az is az alku része, hogy a pénzt a megfelelő helyre kell eljuttatni és azokat kell segíteni belőle, akiket a gazdasági válság és a koronavírus érint. A pénzt nem Orbán Viktor oligarcháinak és barátainak a zsebébe szánjuk.”
A levél szerint a kiszervezés az akadémiai szabadságot is veszélyezteti Magyarországon. Azonban az egyáltalán nem biztos, hogy a kormány valóban az egyetemek fejlesztésére szánná az uniós Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RFF) Magyarországra jutó 5800 milliárd forintos támogatásának 20 százalékát, ahogy az az eredeti tervekben szerepelt.
A 444 kedden megjelent cikke szerint az Orbán-kormány ugyanis az alapok nagy részéről lemondana és csak a vissza nem térítendő támogatásokat hívná le 2500 milliárd forint értékben. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a hétvégén többször is arról beszélt, hogy a kormány terve „az országnak járó több mint 2500 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásra vonatkozik majd, a 3300 milliárd forintot meghaladó hitelkeretre nem terjed ki”.
Ha ez a lépés valósul meg, az egyetemek fejlesztésére sem kérnének uniós forrást. A 444 forrásai szerint a döntés mögött az áll, hogy a hitelfeltételhez különböző országspecifikus ajánlásoknak kellene megfelelni, ami nem feltétlenül esik egybe a kormány céljaival és kerülné a vitát Brüsszellel.
Az Európai Bizottság jelezte, hogy szigorú ellenőrzési mechanizmus nélkül nem fogadnak el egyetlen nemzeti fejlesztési tervet sem.