Ráléptek Müller Cecília nyunyókájára: úgy helyre tette az egészségügyi szakértő a hazugságait, mint annak a rendje

Kép forrása: MTI

Az ATV Start című műsorában fejtette ki véleményét a kormány által közölt, később Karikó Katalin által is helyesbített és a Magyar Orvosi Kamara szerint erősen pontatlan oltási táblázatáról Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő. A kormány kínosan hallgat az általuk leközölt táblázatról, ami kísértetiesen hasonlít egy pár nappal ezelőtt megjelent orosz táblázatra.

Kunetz szerint „ez egy kásleri igénytelenséggel összerakott táblázat”, fals metodika alapján készült, számos tényt nem vesz tudomásul, és számos tényt megpróbál összemosni. Szerinte

a kormány nem is valós adatokkal dolgozott, ugyanis a külföldi szakirodalom nem mutat ilyen számokat.

Ahogy a Koronavírus Tájékoztatási Központ – mint az a KSH-jelentésből kiderült – a halottak számát is megpróbálta kozmetikázni tavaly novemberben – mutatott rá Kunetz.

A külföldi adatokat ismertetve elmondta: az Amerikai Népegészségügyi Központ szerint 88 millió beoltottra 74 haláleset jutott, míg Magyarországon 1,5 millióra 273. Arról, hogy az eltérés mögött az állna, hogy nálunk más metodika alapján tartják számon a haláleseteket, Kunetz úgy vélekedett: a magyar járványkezelés nem néz szembe a tényekkel, hanem megpróbálja azokat úgy hajlítani, hogy az számára kényelmes legyen.

Hazugság, amit Orbán Viktor mondott. Hazugság, amit Müller Cecília mondott

– jelentett ki. Felidézte: a járvány elején ők maguk függesztették fel a boncolást, mely során meg lehetne állapítani a halál okát. Kásler Miklós utasítása szerint, akinek amúgy is volt olyan betegsége, amiben meghallhatott volna, akkor azt a betegséget kell a halál okaként megjelölni, a koronavírus-fertőzést pedig csak kísérőbetegségként.

A szakértő úgy fogalmazott: a magyar járványkezelés kapcsán gyakran felmerül a kérdés, hogy a kormány vajon „tényleg ennyire amatőr”, vagy van valami „tudatos hátsószándék” az intézkedéseik mögött. Kunetz szerint a kormány ezzel a mostani táblázattal sem a járvány ellen beszélt, hanem mellette: az oltásellenesek táborát erősítette. Úgy véli egyébként, hogy ha ez a táblázat igaz is lenne, akkor is „nagy baj” van, mert akkor viszont azonnal be kellene zárni az országot.

loading...