Videó: a minisztérium tiltása ellenére is kipakolt a székesfehérvári kórház főigazgatója

"Gyerekeket bántotok" - könnygázzápor a Karmelitánál

„Úgy döntöttem, bár mindig azt mondja az OKFŐ, a minisztérium, hogy konkrét számokról ne beszéljünk, én úgy döntök, hogy beszélek konkrét számokról”

– mondta a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója a fmc.hu cikke szerint.

Bucsi László azért döntött úgy, hogy kórházigazgatóktól manapság ritkán hallható konkrétumokat oszt meg a nyilvánossággal, mert mint mondta, kevesen regisztráltak a tömeges oltásra Székesfehérváron, és tart a negyedik hullám várható erejétől. A kórházukba szombaton 7100 adag vakcina érkezett a tömeges oltáshoz, a regisztráltak száma azonban a háromezret sem éri el.

A kórházigazgató néhány fontosabb adat nyilvánosságra hozatalával próbálta szemléltetni, milyen komoly a helyzet:

  • Múlt hét óta Fejér a Dunántúl legfertőzöttebb megyéje, de országosan is csak Borsod-Abaúj-Zemplén előzi.
  • 125 covidos intenzív ágyat jelöltek ki, két és fél hete már csak kettő volt szabad.
  • Az intenzív osztályuk békeidőben évi 400 millió forintból működik, most csak január óta 1 milliárd forintba került a covidos betegeik ellátása.
  • A lélegeztetőgépre került betegek 84 százaléka halt meg náluk.
  • Bérelniük kellett két hűtőkonténert, mert a holttestek már nem fértek el máshol, de két hete ezek is megteltek.

A kórházigazgató azt állította, hogy

„Olyan Magyarország történetében nem volt még, hogy a krematóriumokat arra kérték, hogy három műszakban dolgozzanak.”

Bucsi szerint vannak jó hírek is, mint például az, hogy most úgy tűnik, elég lesz a kapacitásuk, mert hosszú idő után csökkenésnek indult a sürgősségire érkező covidos betegek száma, de ezzel együtt is tart attól, hogy ha lesz negyedik hullám, az olyan komoly lehet, hogy elviszi a fél országot.

A főigazgató beszédét itt tudja végignézni:

loading...