Gyurcsány Ferenc nyilvánosan méltatta a fiatalembert, aki az európai bíróságon harcolta ki igazát

„Mi a DK-ban sokan, és sokfélék vagyunk. Különböző helyekről érkezünk. Ez egy olyan közösség, ahol mindenkinek van egy személyes, saját története. Zsombornak is megvan a sajátja” – írja közösségi oldalán Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke.

Hozzátette: 5 évvel ezelőtt Kőbányán egy el nem követett szabálysértésért előállították a rendőrök. Erőszakosan. Bilincsbe verték az akkor 23 éves Csúcs Zsombort. Számos sérüléssel hagyta el akkor a helyszínt. A történet itt viszont nem ért véget.

Mert a fiatalember feljelentést tett. Az ügyészség ezt elutasította. Nem találtak elég bizonyítékot a bántalmazásra. Zsombor viszont nem állt meg. Egészen Strasbourgig ment az igazáért. Ahol az Emberi Jogok Európai Bírósága igazat adott neki – mesélte az áldozat történetét Gyurcsány Ferenc, és aztán rögtön meg is indokolta, milyen apropóból teszi mindezt:

„És hogy miért mesélem el ezt nektek? Mert azóta ez a kitűnő fiatalember lett az elnöke a DK ifjúsági szervezetének, a Demokratikus Lendületnek. Büszke vagyok, hogy ilyen emberek alkotják a DK-t.”

Jó látni, hogy van olyan magyarországi ellenzéki párt, amely valóban megbecsüli a fiataljait, épít rájuk, és a munkájuk kihasználása helyett segíti őket. Ilyen egy korszerű, modern és demokratikus politikai közösség!

Gyurcsány Ferenc Orbánnak: készüljön, ahová kormányváltás után kerül, ott nem lesz olyan világos, mint a teraszán

loading...