
Egészen elképesztő akcióra szánhatta el magát a Fidesz: a legsötétebb diktatúrákat idéző, akciófilmbe illő jeleneteket kellett átélnie egy ellenzéki politikusnak a napokban, miután észrevette, hogy valakik szervezetten figyelik a házát, illetve követik, ha elmegy otthonról.
Czeglédy Csaba történetét változtatás nélkül közöljük:
„Még én is megdöbbentem az állampárt legújabb lépésén: a Fidesz most éppen a titkosszolgálatot küldte rám.
A napokban azzal szembesültem, hogy több idegen szervezetten figyeli a házat, ahol lakom. Majd amikor elindultam otthonról autóval, még követtek is. Pont úgy, mint a filmekben.
Azonban mivel helyismerettel nem rendelkeztek, könnyedén mögéjük kerültem, így a mellettem ülőnek sikerült lefényképeznie az autót. A sötét Mazda rendszáma jól látható: PRT-076. Kissé bepánikoltak, amikor feltűntem mögöttük.
Ügyfélkapun keresztül minden gépjármű lényeges adatait le lehet kérni, azonban a hivatalos nyilvántartás szerint a Mazdán lévő rendszám nem került kiadásra Magyarországon.
(Az autóról készített fotót és a hivatalos nyilvántartás hibajelzéséről készült képernyőmentést egy képre tettem, de kommentben a két képet külön is közlöm.)
Vajon rajtam kívül még hány ellenzéki politikust figyeltet meg a Fidesz? Hányunk háza előtt állnak autók, hányunk telefonjait hallgatják le, hányunk e-mailjeit olvassák? Vajon mi lesz a következő lépés, a lakásaink bepoloskázása, gyermekeink vegzálása?
Egy azonban mindezekből teljesen biztos: a Fidesz már nagyon fél.
Persze, az is lehet, hogy a hirtelen feltűnt idegenek csak véletlenül sétálgattak céltalanul lakásom környékén, üldögéltek egy padon a ház mellett két fokban, továbbá könnyen lehet, mindennapos dolog, hogy hamis rendszámmal járnak autók a városban. Utóbbi esetben azért kérem a rendőrség hatékony fellépését.
Benneteket pedig arra kérlek, ha látjátok a PRT-076 rendszámú Mazdát bárhol az országban, fotózzátok le a benne ülőket. Bizonyítéknak. Előre is köszönöm. Izgalmas egy év lesz ez a választásokig.”