
„A Szabad Európa minden országban, ahol jelen van, a felelősségteljes társadalmi vita színtere és a szabad véleménynyilvánítás fóruma. Ugyanakkor rendkívül fontos számunkra interjúalanyaink bizalma és védelme is, ezért Zacher Gáborral közösen úgy döntöttünk, hogy a vele készített beszélgetés második része egyelőre nem jelenik meg”
– írja a Szabad Európa. A beszélgetés második részét már beharangozták az első végén, és „a podcast készen van, ott várja a megjelenést a szerkesztőségi rendszerben, egyetlen kattintásra a nyilvánosságtól”.
Azért döntöttek a második rész visszatartása mellett, mert az első megjelenése után a Népszava értesülései szerint Kásler Miklós szakmai tanácsadó testületének elnöke, Kollár Lajos a tárca e-mail címéről küldött levelében 63 szakmai tagozat vezetőjétől kérte, ítéljék meg, etikailag helyes-e, amit Zacher Gábor a Szabad Európának mondott. A lap úgy tudja: több szakmai tagozat vezetője a kérést elhárította.
A kifogásolt interjúban Zacher többek között arról beszélt, hogy már nem számolja, naponta hány embert rak lélegeztető gépre. A szakorvos úgy fogalmazott: nem szokása felelőtlen ígéreteket tenni, és szerinte Orbán Viktornak sem kellett volna megígérni, hogy mindenkit meggyógyítanak. Orbán kapcsán hozzátette:
„Számoljon el azzal a lassan 22 ezer halottal, aki Magyarországon belehalt ebbe a járványba.”
Azóta már több ezer új halottja van itthon a járványnak, de Orbán semmivel sem számolna el, maximum le, mégpedig mindenkivel, aki mást mer mondani, mint a Fidesz. Zacher Gábor példája jól mutatja: aki véleményvezérként ellentmond a kormánynak, azt minden eszközükkel el akarják taposni. 2022-ben őket tapossuk el a szavazataink erejével!