Új ellenséget találtak: Zacher Gábort kezdte el vegzálni a hatalom, miután a toxikológus üzent Orbán Viktornak

Kép forrása: MTI

Véleményeztetné Zacher Gábor néhány nappal ezelőtti, a Szabad Európának adott nyilatkozatát Kásler Miklós miniszter szakmai tanácsadó testületének elnöke – írja a Népszava.

A lap arról számolt be, hogy Kollár Lajos professzor a szaktárca emailcíméről küldött üzenetében mintegy 63 szakmai tagozat vezetőjétől azt kérte, hogy ítéljék meg, etikailag helyes-e, amit Zacher Gábor a rádióban mondott.

A podcastben többek között arról beszélt Zacher, hogy már nem számolja, naponta hány embert rak lélegeztetőgépre. Elmondta, hogy nem szokása felelőtlen ígéreteket tenni, itt utalva Orbán Viktor korábbi szavaira az esetlegesen megbetegedők meggyógyításáról. A kormányfőre utalva még azt is hozzátette:

„számoljon el azzal a lassan 22 ezer halottal, aki Magyarországon belehalt ebbe a járványba.”

Zacher arról is beszélt, hogy nagy baj, hogy a sajtó nem tudósíthat a kórházakból, és Orbán Viktor megelőlegezi nekik azt, hogy az ott készült riportokban „biztos kamu lenne”. Szerinte fontos lenne, hogy az emberek tudják és lássák, hogy milyen ez a betegség, és hogy néz ki a járvány, nem csak Müller Cecília vagy Gulyás Gergely tolmácsolásából, mert az nem mindig a valóságról szól.

A Népszava úgy tudja, hogy több szakmai tagozat vezetője elhárította Kollár kérését azzal, hogy nem az ő feladatuk etikai ügyekben megnyilvánulni.

A lap megkérdezte a szaktárcát, és magát Kollár Lajost is, mi indokolta, hogy a szakmai kollégiumoktól kérjenek véleményt Zacher Gábor nyilatkozatának orvosetikai helyességéről, de eddig nem kaptak választ. Zacher Gábor csak annyit mondott a Népszavának, hogy van tudomása a levélről, de nincs mondanivalója az ügyről.

Komolyan ilyen országban élünk? Már nem lehet orvosként véleményt mondani a járványról, vagy ami ennél is rosszabb, nem lehet rosszat mondani Orbán Viktorról, mert kikezdik az embert?

Zacher Gábor üzent Orbán Viktornak: “számoljon el azzal a lassan 22 ezer halottal, aki Magyarországon belehalt ebbe a járványba”

loading...