Furcsa véletlenek: Orbán a foci miatt kockáztat a hirtelen nyitással?

Orbán Viktor kedden délután bejelentette, hogy megvan a kormány által megszabott 2,5 millió beoltott ember, így szerdától nyithatnak az üzletek, újraindulhatnak a szolgáltatások, amiről már meg is jelent a határozat a Magyar Közlönyben. Eközben az állami hírügynökség arról számolt be, hogy Budapest is beadta rendezési elképzeléseit a nyári labdarúgó Európa-bajnokságra.

A határidő április 7-e volt, a Jobbik pedig furcsa egybeesésnek tartja, hogy Orbán Viktor éppen előtte jelentette be

a szakemberek szerint teljesen indokolatlan lazítást, egy olyan bűvös 2,5 milliós átoltottsági határszám ürügyén, amit egyetlen járványügyi szakember sem képes értelmezni és felfogni, hogy miért pont annyi…

Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke korábban úgy nyilatkozott, csak az a város maradhat rendező, amely garantálja bizonyos számú néző beengedését a stadionba.

Az ellenzéki párt ezért azt is érdekes egybeesésnek tartja, hogy

éppen az UEFA végleges döntésének napján, április 19-én nyitják újra az iskolákat is, noha a járványügyi szakemberek szerint ez is óriási kockázatokat rejt magában. 

Ezek a dátumbeli egybeesések, ugye, csak furcsa véletlenek? – áll a párt közleményében.

A párt elképesztő felelőtlenségnek tartja a tanárokat és a diákokat visszaküldeni az iskolákba, mivel a jelenleg terjedő mutációk már a gyermekekre és a fiatalabb szülőkre, tanárokra is veszélyesek.

Először látható magyarul a Hallo, Diktator! – a film, ami miatt Orbánt egész Európában elítélik majd

loading...