Kásler szerint a kormány jól tette, hogy szembeszállt az ellenzékkel, mert így emberek százainak életét mentették meg

Kép forrása: Emberi Erőforrások Minisztériuma/Facebook

Minden negatív körülményt figyelembe véve, várhatóan május végén, június elején Magyarország Európában elsőként oldhatja fel a korlátozó szabályokat – mondta Kásler Miklós a Hír TV-ben, szúrta ki a 24.hu.

A miniszter szerint a kormány időben, az elsők között kezdte meg a járvány elleni védekezést, és több százzal több nőtt volna a halálesetek száma, ha ellenzék tanácsára februárban enyhítenek a szabályokon.

„Ezeknek a haláloknak a felelőssége azoké, akik a bizonytalanságot viszik”

– fogalmazott Kásler, aki szerint mindegy, hogy egy oltás honnan származik.

„Abból kiindulni, hogy olyan vakcinát adnak oroszok millióinak és kínaiak tízmillióinak, ami nem megfelelő, tehát kvázi a kínaiak irtják a kínaiakat, az oroszok az oroszokat, teljes badarság” – véli Kásler, aki azt állítja, minden egyes hazánkba érkező vakcina minden nemzetközileg elvárt adattal rendelkezik.

Merkely Béla megtudta, milyen előjogokat kapnak a beoltottak, és most közzétette

loading...