Orbán fontos bejelentésekkel érkezett: később kezdődhet a kijárási tilalom, tovább lehetnek nyitva a boltok

Kép forrása: MTI

Nem az a kérdés, mikor érjük el a csúcsot, hanem milyen gyorsan indulunk el onnan lefelé – mondta Orbán Viktor szokásos Kossuth rádiós interjújában. A miniszterelnök ismertette a legfrissebb járványadatokat is:

275 ember hunyt el, 11 823-an vannak kórházban, lélegeztetőgépen pedig 1480 embert kezelnek.

A korlátozások feloldásával kapcsoltban elmondta, hogy a vírus elleni első számú védekező eszköz, az oltás. Orbán szerint Magyarország sokkal többet is be tudna adni, ha lenne vakcina. (Nyilván nem emlékszik arra a hétvégére, amikor 74 ezer AstraZeneca oltást sem tudtak beadni.)

Májusban legalább annyi keleti vakcinánk lesz, mint nyugati, akinek ez hiányzik annak nem biztos, hogy szabad nyara lesz. Nekünk szabad nyarunk lesz

– jelentette ki.

1,8 millió ember van beoltva, nemsokára lesz 600 ezer másodjára beoltott ember. 250 ezer orosz vakcina van, de ezeket még ellenőrzik, ez néha akár több hetet is igénybe vehet. 517 ezer vakcina van a raktárban ezen felül, ami a második oltásra vár.

Azonnali újranyitásról nem lehet szó – mondta. A járványügyi szakemberek véleménye, amíg ilyen magasan van a fertőzésszám, addig nem lesz nyitás.

A boltok nyitvatartásával kapcsolatban Orbán elmondta, hogy

átállunk a négyzetméter alapú korlátozásra, azaz, egyszerre egy boltban 10 négyzetméterenként lehet 1 ember. Biztosan sorok lesznek a boltok előtt, ezért tárgyalnak róla, hogy 22 óráig, esetleg 23 óráig kitolják a kijárási korlátozást.

Ha kitoljuk 21 óráig a boltok nyitvatartását, akkor 22 óráig lehetne kint lenni. A részleteket délután tárgyalja az operatív törzs, legkésőbb holnap reggel lesznek szabályok. A fodrászatok nyitásáért küzdelem van, de a járványügyi szakemberek ellenállnak, mondta.

Az oktatással kapcsolatban elmondta: ha vissza akarjuk engedni a gyerekeket az iskolákba, akkor a pedagógusokat és az iskolai dolgozókat be kell oltani. 102 ezer regisztrált iskolai dolgozó van, ebből 20 ezer van beoltva.

A maradékot április 10-ig be tudjuk oltani, kell várni kicsit, hogy hasson, így április 19-én van reális esély arra, hogy óvodák, általános és középiskolák ekkor nyithatnak ki

– mondta.

loading...