A CDC három új tünettel bővítette az oltás beadása után előforduló mellékhatások listáját

Kép forrása: AP

Bővült a lista: 9 féle mellékhatást okozhatnak a koronavírus-vakcinák

Három új mellékhatást is felfedezett az Amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC), amik megjelenhetnek a koronavírus-vakcinákkal beoltottaknál. A CDC mellékhatásokkal foglalkozó felsorolása ezzel összesen kilenc tényezőre bővült a korábbi hat helyett.

Eszerint a vakcina beadása után kialakulhat

  • az oltás helyén jelentkező fájdalom,
  • bőrpír,
  • illetve duzzanat,
  • fáradtság,
  • fej-
  • és izomfájdalom,
  • hidegrázás,
  • láz,
  • illetve hányinger is.

E mellékhatások közül három (a fájdalom, a bőrpír és a duzzanat) a karban, az oltás helye, illetve annak környékén jelentkezhet, a többi pedig a test általános reakciójaként. A CDC hangsúlyozza:

a fenti listában lévő mellékhatások nem mindenkinél jelentkeznek, és nem is törvényszerű, hogy ilyen sorrendben jöjjenek elő valakinél.

Az amerikai hatóság azt is hangsúlyozza, hogy a mellékhatások természetes velejárói oltásoknak, és ezek is azt jelzik, hogy a vakcinák működnek: az, hogy a test különféle jelenségeket produkál az oltás után valójában annak jele, hogy a szervezet elkezdi kialakítani a vírussal szembeni immunitását.

A CDC bejegyzése arról is szól, mivel lehet csillapítani az esetleges kellemetlenségeket:

ilyen például, hogy a szúrás helyét egy tiszta, nedves ronggyal lehet borogatni, ha az bepirosodna. Emellett célszerű mozgatni a karunkat, “tornáztatni”, illetve figyeljünk rá, hogy a folyadékbevitel bőséges legyen.

Kifakadt egy óvónő, most ezrek osztják a bejegyzését

loading...