
Vasárnap két videót is feltett Orbán Viktor a Facebook-oldalára:
az elsőben megismételte, hogy nehéz időszak elé nézünk, de egyből megnyugtatott mindenkit, hogy senkit sem hagynak az út szélén.
Majd elismételte a propagandát azzal kapcsolatban, hogy 50 százalékos bértámogatást adnak a nehéz helyzetbe került ágazatoknak, de a munkáltatói járulékot sem kell fizetni márciusban, ahogy az állami vagy önkormányzati ingatlan után sem kell bérleti díjat fizetni, a katásoknak pedig elengedik az adójukat.
A második videóban arról beszélt, hogy fontos a nemzeti konzultáció, ezért mindenkit biztatott, hogy vegyen részt benne, hiszen akik részt vesznek benne, azok döntenek olyan kérdésekben, hogy például milyen kedvezmény járjon a már beoltottaknak, ám a szabályok mindenkire vonatkoznak majd.
Orbán egyszer már megígérte, hogy senkit nem hagynak az út szélén. Mindannyian tudjuk, hányan kerültek nehéz helyzetbe azóta, és akik tönkrementek a segítség hiánya miatt, azok már egy szavát sem hiszik el Orbánnak!