Nem gondolják ott fent, hogy egy kicsit túltolták ezt? Majdnem 6 milliárd forintos számítógépe lesz Magyarországnak

Kép forrása: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Egy év múlva már működhet az új, Komondor nevű szuperszámítógép Magyarországon, mondta a Világgazdaságnak Szijártó Zoltán, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség elnöke.

A fejlesztést két lépcsőben valósítják meg, összköltsége 5,8 milliárd forint lesz. A magas árat azzal indokolta Szijártó, hogy

egy ilyen infrastruktúrát a speciális igényei miatt az erre a célra kialakított adatközpontban szükséges elhelyezni. A számítógép energiaigénye is speciális feltételeket és önálló energiaforrás biztosítását kívánja meg, továbbá az eszköz hűtése meleg vízzel történik, ami szintén további egyedi üzemeltetési megoldásokat kíván.”

Az új szuperszámítógépet a Debreceni Egyetemmel fejlesztik, a kész rendszert pedig az erre a célra kialakított HPC (High Performance Computing) -központban helyezik el.

Ez nagyon fontos fejlesztés egy világjárvány közepén! A Fideszben nem tudják, hogy még a szuperszámítógép szuper-vírusirtója sem fogja eltüntetni a járványt Magyarországon?

Forrong a magyar internet: túl messzire ment a székely író, elküldte a búsba az ellenzéki szavazókat

loading...