
Jogi lépések bejelentésére készül az Európai Bizottság Magyarországgal szemben, mivel a mai napig nem módosította a parlament a civiltörvény néven elhíresült jogszabályt, holott az Európai Bíróság annak megszüntetésére szólította fel – írta meg tegnap a Reuters.
A hvg.hu csütörtökön pedig már arról ír, hogy az EUrológus biztos forrásból úgy értesült:
az Európai Bizottság döntése alapján megindítják az újabb kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szemben a civil szervezetek ügyében, mert a magyar kormány nem hajtotta végre az Európai Bíróság ezzel kapcsolatos döntését.
Ez azt jelenti, hogy a brüsszeli testület hivatalos felszólító levelet küld az Orbán-kormánynak, amelyben az ítélet végrehajtására szólítja fel a kormányt. A kormánynak két hónapja van a válaszadásra.
Az Európai Bizottság indokolása szerint az Európai Bíróság 2020. június 18-i ítéletében megállapította, hogy a nem kormányzati szervezetekről szóló magyar törvény, amely azt írja elő, hogy
a külföldről támogatott civilszervezetek kötelesek a támogatás tényét nyilvánosságra hozni, megsérti a tőke szabad mozgására vonatkozó uniós szabályokat és a személyes adatok védelméhez fűződő alapvető jogokat, valamint az egyesülési szabadság elvét, amelyet az EU Alapjogi Chartája véd.
A bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a magyar jogszabályok veszélyeztetik a civil társadalom független szereplőként betöltött szerepét a demokratikus társadalmakban, aláásva az egyesülési szabadsághoz való jogukat, bizalmatlan légkört teremtve velük szemben, valamint korlátozva az adományozók magánéletét.
A magyar kormány válaszától függően az Európai Bizottság ismét keresetet indíthat Magyarországgal szemben az Európai Bíróságon, amelyben pénzbüntetés kiszabását is kérheti.
Úgy tűnik, a Fidesznek már az uniós pénz sem elég csábító ahhoz, hogy betartsa a törvényeket. Az Európai Bizottság többször leszögezte már:
az Európai Bíróság ítéleteit kötelező végrehajtani. Ha nem így történik, az a jogállam megsértése.
Ha pedig valaki az Unióban megsérti a jogállamot, attól brüsszeli forrásokat tartanak vissza.
Forrong a magyar internet: túl messzire ment a székely író, elküldte a búsba az ellenzéki szavazókat