
Vejkey Imre KDNP-s országgyűlési képviselő tegnap a Kúria 2019. évi beszámolójához hozzászólva, a Kúria elnökét követően úgy fogalmazott az Országgyűlésben, hogy a bírák szellemisége negatív irányba változott. Majd hozzátette:
„Érdemes lenne vizsgálni például azt, hogy milyen hatással van a bírák szellemiségére, és ezáltal a bírói ítélkezési gyakorlatra a B-SZ-SZ triumvirátus, pontosan a Brüsszel-Strasbourg-Soros-féle triumvirátus, vagy éppen a külföldről finanszírozott civil szervezetek. (…) az érzékenyített szellemiségű bírák által hozott ítéletek elérik-e azt a célzott társadalmi hatást, amely az Alaptörvény és a vonatkozó törvények alapján indokolt lenne, mondjuk a vallási közösségek védelme érdekében. (…) Ki kellene vizsgálni azt is, hogy a Kúria és az OBH megkérdezése nélkül tartottak-e a bíráknak érzékenyítő tréningeket. (…) Ezek az érzékenyítő tréningek azért veszélyesek, mert veszélyeztetik a bírói függetlenséget, melynek sérthetetlenségét meg kellene tartanunk.”
A Demokratikus Koalíció szerint a helyzet világos:
az Orbán-kormány – ahogy a DK már előre jelezte – utasításokat és politikai elvárásokat fogalmaz meg a Kúria számára.
Az azonban már a DK szerint is durva, hogy ezt nyíltan, az Országgyűlésben teszik meg. A párt szerint ez a megfélemlítés és zsarolás eszköze, a diktatúra további kiépítése – írja Sebián-Petrovszki László pártigazgató a közleményében.
A KDNP ezek szerint most azt akarja lenyomni a torkunkon, hogy a nekik nemtetsző ítéleteket bírói elfogultságnak tekintik, azokat Brüsszelre, Sorosra kenik, és már most belengetik, hogy a bírák csak a KDNP „eresztény” szellemiségét követhetik, a társadalmi csoportok felé való érzékenyítés pedig veszélyezteti a függetlenségüket.
Amikor a hatalom a bíróságot ilyen nyíltan ekézi, kezdhetünk félni attól, hogy az igazságszolgáltatás függetlenségét is alá akarja ásni!
Ha emberéletekben mérik a védekezés sikerességét, akkor le is mondhat Orbán