Lovasi András megkongatta a vészharangot az Orbán-rendszer miatt: elmondta, mire készül most a hatalom

Kép forrása: Reuters

Lovasi András reméli, megéri a NER bukását, közben pedig megkongatta a vészharangot: „érdemes végignézni az oroszországi történéseket, mert tíz év lemaradással követjük őket, de gyorsulunk”.

A Kossuth-díjas zenész a Magyar Hangnak adott interjújában elmondta, hogy a raktárkoncertek valóban jelentettek némi segítséget a már befutott zenekaroknak, akik rendszeres fellépők a nagy rendezvényeken, fesztiválokon,

de inkább arra volt jó ez az egész, hogy a nyilvánosság előtt kipipálhatta a kormány: a zenészek megmentve. (…) Ez itt jó egy hónapnyi jövedelmet jelenetett, de csakis egy szűkebb elitkörnek. A cél valójában az volt, hogy feltőkésítsék az Antenna Hungária körüli hang-, fény- és színpadtechnikát szolgáltató állami cégcsoportot.

Lovasi szerint 2010 után úgy tűnt, érdemes csöndben maradni és kibekkelni, mostanra viszont az „aki nincs ellenünk, az velünk van” világot felváltotta az „aki nincs velünk, az ellenünk van” hatalmi felfogás, a kultúrharc.

A zenész szerint „érdemes végignézni az oroszországi történéseket, mert tíz év lemaradással követjük őket, de gyorsulunk”, úgy véli,

„a social media tavasszal várható szabályozása lesz a következő lépés, ezzel párhuzamosan a maradék egyetemi, közösségi helyek, fórumok beszántása, ők persze átalakításnak fogják hívni, lásd a Színház- és Filmművészeti Egyetem esetét. A pesti színházi világot az SZFE annektálásával lassú haldoklásra ítélte Orbán.”

A zenész a NER-rel kapcsolatban úgy fogalmazott, már egy csomó jó évét vette el, és még ki tudja, mennyit fog.

Azért remélem, megérem a bukásukat. Nem egy választási vereségre gondolok, hanem, hogy a nagy mű, a NER, alaptörvényestül, holdudvarostul, mindenestül úgy megy a kukába, mint nemrég az alaptörvény szerzője

– tette hozzá.

Farkasházy Tivadar olyasmit szúrt ki Müller Cecíliáék tájékoztatásában, amitől a te állad is leesik: hogy lehet ez?

loading...