
Még csak öt hónapja alapított új, reklámügynökségi tevékenységgel foglalkozó céget Várkonyi Andrea, de máris megbízást kapott. Igazi üzletasszony lett.
A 24.hu értesülései szerint Mészáros Lőrincék Várkonyi cégére bízták a cégcsoport társadalmi felelősségvállalási programjának keretében elindított High Tech Suli pályázatot. Ennek keretében iskolákat támogatnak nemcsak nagy értékű digitális tantermek kialakításával, hanem a tanárok informatikai továbbképzésével is.
Várkonyi Andrea megerősítette a lap értesülését:
„Megtiszteltetés volt számunkra, hogy a Mészáros Csoport a WhiteDog Mediát bízta meg jótékonysági programjának kreatív fejlesztésével és menedzselésével, minden ügynökség életében rendkívüli, amikor egy ilyen nemes célért dolgozhat. A pályázat bírálóbizottságába természetesen szakmai, támogatói és ügynökségi oldalról is érkeztek delegáltak.”
A cégcsoporton belül egyébként van saját kommunikációs vállalat, a Talentis Event and Marketing Kft., amelynek Mészáros Lőrinc volt felesége, Kelemen Beatrix Csilla az ügyvezetője.
A Mészáros-csoport szerint azért nem házon belül oldották meg a munkát, mert „a vállalatcsoport méretéből adódóan is elengedhetetlen, hogy bevonjanak marketing- és médiaügynökségeket az időszakosan felmerülő, projekt szintű munkákba”.
Várkonyi Andrea a TV2 híradójának műsorvezetőjeként lett ismert, legutóbb pedig Mészáros Lőrinc volt feleségének csatornájánál, a Life TV-nél dolgozott. Miután onnan távozott, 2020. szeptemberben alapította a médiacéget 10 millió forint törzstőkével.
A Whitedog Media székhelye eleinte Érden volt, decemberben helyezte át az Andrássy út 105. szám alá, egy Mészáros Lőrinchez és Vida József TV2-tulajdonoshoz köthető villába.