
A Fidesz pontosan tudja, milyen fokozatosság kell ahhoz, hogy beetesse azokat, akiktől szavazatokat vár 2022-ben. Ennek ellenére az elmúlt évek tapasztalatai felkészültté tették az idősebb korban lévő magyarokat, így nem hisznek a Novák-féle nyugdíjkamunak!
„2021-ben megkezdjük a 13. havi nyugdíj visszaépítését, ami azt jelenti, hogy idén már plusz egy teljes heti nyugdíjat fizetünk vissza az időseknek – ismertette a miniszter a korábban bejelentett, februártól már kiutalt plusz juttatás ismertetését. Novák elmondta, hogy 2024-ig több lépcsőben jön a tétel visszaépítése: 2022-ben már kettő, 2023-ban már három hétnyi összeget fizetnek, míg a következő évben elutalnak egy teljes havi juttatást” – mondta el Novák Katalin a Facebook-ra feltöltött videójában.
Miért tudjuk, hogy átver minket?
Ha a cél, hogy valóban segítsék az időseket a 13. havi nyugdíj visszavezetésével, azt egyből megteszik, nem pedig a választásokig csepegtetve, hogy a szavazólap X-elésekor arra emlékezzünk majd, hogy több pénzt kaptunk a Fidesz miatt.
Persze akkor sem az egészet, csak évi kétheti nyugdíjat 2022 februárjában!
A teljes havit 2024-re ígérik, vagyis elültetik a félelmet a nyugdíjasokban, hiszen egy esetleges kormányváltás ezt az ígéretet keresztbe törheti.
Nem azért akarják részletekben emelve odaadni a nyugdíjakat, mert nincs pénz erre a legnagyobb szükség idején. Gondoljunk csak arra, hogy mennyi támogatást nyújt az adófizetői pénzekből a magyar kormány a határon túliaknak. Nekik mindig egyből jár a segítség, hiszen ők javarészt a Fideszre adják a voksukat.
Minden határon túlra lapátolt pénz olyan, mint a szegény városrészekben osztogatott krumpli: szavazatot vásárolnak vele.
Ezenkívül a luxus-Fidesz pazarlásai, a sportba ölt pénz már önmagában elegendő lenne akár többhavi nyugdíj-kiegészítésre is. Az idősek érdemi segítése helyett azonban Novák Katalin csak a nyugdíjkamuval próbál etetni minket.
A magyar nyugdíjasokat nem lehet becsapni, sokkal többet szenvedtek a Fidesz miatt, minthogy ilyen arcátlan módon vezessék félre őket!
Orbán azt hitte, hogy maga alá tudja gyűrni a fővárost, de tévedett: Budapestet nem lehet legyőzni