Ma szavaznak a gránitszilárdságú Alaptörvény kilencedik módosításáról és a választási törvényről

Arccal állt a nyilvánosság elé az újabb botrány szivárogtatója, és elképesztő dolgokat borított
Kép forrása: MTI

A parlament e heti második ülésnapja reggel 9 órakor kezdődik, a képviselők ekkor a temesvári népfelkelés évfordulójára emlékeznek, majd napirend előtti felszólalások következnek.

A Ház ezt követően huszonegy javaslatról dönt, köztük az alaptörvény kilencedik módosításáról, amely a kormány szerint a magyar családok erősebb védelmét, a gyermekek biztonságát hivatott szolgálni.

Hirdetés

Ebben szerepel, hogy

csak házastársak fogadhatnak örökbe, egyedülálló csak miniszteri engedéllyel teheti azt meg. Új elemként rögzíti azt is, hogy „Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát”, valamint bebetonozzák az alapítványokat.

Szavazhatnak még a választási törvény módosításáról is, amelyet a változtatásokat előterjesztő Varga Judit igazságügyi miniszter a „kamupártok” elleni fellépés szükségességével indokolt. 

A parlament szerdán folytatja a munkát, és további huszonkettő előterjesztésről szavaz majd.

Budaházy elbújhat: Novák Katalinnak sikerült az összes nő haragját kiváltani az új videójával

loading...
About Jabronka Richárd 11223 Articles
Jabronka Richárd az Ellenszél alapítója és a szerkesztésért felelős munkatársa. Közéleti, politikai és fogyasztói ügyekről ír. Szerkesztőségi megkeresések és a cikkekkel kapcsolatos észrevételek: info@ellenszel.hu. Jabronka Richárd további cikkei.