Meddig megy még el a Fidesz? Fejenként 1000 eurót fizet a kormány szlovákiai koronavírus-tesztelésre

Kiakadtak az osztrákok, mert Orbánék bűnözőket engednek szabadon
Kép forrása: MTI

Kunetz Zsombor egészségügyi elemző tegnap azt üzente a kormánynak, hogy

talán már az orvostanhallgatók esetében is el kellene jutni addig a gondolatig, hogy a munkát illik megfizetni. Nem „önkéntes” alapon kellene orvostanhallgatókat parancs szerint toborozni, a Mentőszolgálat tesztelési kapacitásainak kifulladása miatt, hanem megfelelő ellentételezés fejében.

Kunetz szerint ez a pitiáner mentalitás hosszútávon sehova sem vezet, csak pont oda, amikor később az orvosi-, hippokratészi esküvel próbálják meg kifizetni az egészségügyi dolgozókat. Hozzátette: néhány stadiongyep pár napos fűtési költségéből a feladat megoldható lenne.

Ma pedig már arról számolt be a szakértő, hogy úgy néz ki, meghallgatásra került tegnapi írása, na de pont úgy, ahogy azt a magyar kormánytól megszokhattuk:

Nos, ez úgy néz ki, hogy meghallgatásra került. Igaz, nem az itthoni betegellátás megsegítésére, hanem a szlovakiai egeszségügy kisegítésére.

– írja Kunetz, aki szerint ez teljesen rendben is van, és hasonló hazai bérezésekkel kellene bombázni az egyetemistákat, nem pedig burkolt fenyegetésekkel.

loading...