Az Ellenszél ingyenes, és az is marad!

2016 óta írjuk meg a velős igazságot. Rád is szükség van! Segítenél? Itt tudod támogatni az Ellenszél küldetését:

Támogatom

Itt vannak a várva várt számok: nem is lenne hiány az ország vagyonában, ha Orbánék nem tapsolják el

Lehullott a lepel a magyar inflációról
Kép forrása: MTI

Egy dolog teljesült úgy a 2019-es költségvetésben, ahogy a kormány tervezte: az 1,2 ezer milliárd forintos hiány.

A hvg.hu összegzéséből kiderül, hogy hiába volt óvatos a költségvetés és lett sokkal több bevétel a vártnál, a pluszbevétel mind elment. Sportra például 300 helyett 400 milliárd jutott, plusz a tao-támogatások kihúztak a büdzséből 147 milliárdot.

A cikk szerint lényegében semmit sem tudott eltalálni a Pénzügyminisztérium a 2019-es központi költségvetést megalapozó gazdasági előrejelzésben (zárójelben a kormány által várt értékek):

  • GDP-növekedés: 4,6 százalék (4,1 helyett),
  • A GDP értéke: 47 514 milliárd forint (43 935 milliárd helyett),
  • Infláció: 3,4 százalék (2,7 százalék helyett),
  • Foglalkoztatottak számának növekedése: 1 százalék (1,5 százalék helyett),
  • Bruttó átlagkereset növekedése: 11,4 százalék (8,8 százalék helyett),
  • HUF/EUR árfolyam, éves átlag: 325,4 (311,3 helyett),
  • HUF/USD árfolyam, éves átlag: 290,7 (264,8 helyett).

A gazdaság a vártnál jobban teljesített, ennek megfelelően az államháztartásnak 2,3 ezer milliárd forinttal több bevétele volt az eredetileg tervezettnél: 22 326,3 milliárd forint helyett 24 623,8 forint bevétel folyt be. Ennek nagy része, hajszál híján 2 ezer milliárd forint a központi költségvetésbe, vagyis a kormányhoz érkezett.

Ha a bevételek vártnál sokkal jobb teljesülését nem követte volna a kiadások tervezettnél gyorsabb növelése, akkor a magyar államháztartás vastagon pluszban lett volna, az államadósság pedig jóval kisebb lenne. De az Orbán-kormány szinte fillérre pontosan elverte az összes pluszpénzt, sőt még egy kicsivel többet is.

Így lett az államháztartás hiánya 1204,2 milliárd forint lett a várt 1197 milliárd forint helyett. Ezen belül a központi költségvetés 14 ezer milliárd forint helyett 16 ezer milliárdot költött, végül 932,5 milliárd forint hiányt összehozva.

A Fidesz-kormányok évek óta már tavasszal elkészítik és a nyári szünetre átviszik az országgyűlésen a költségvetést, és persze minél korábban készül el, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a valóság máshogy alakul. A kormány a korai költségvetés-készítést a kiszámíthatósággal indokolja, de úgy tűnik, ez sokszor egyáltalán nem sikerül.

A kérdés az, hogy mit fog tenni a kormány most, hogy a járvány teljesen felülírt mindent. Ezúttal nemhogy a tervezettnél nagyobb gazdasági növekedés lesz, hanem recesszió, és a bevételi oldalon nem pluszpénzek lesznek, hanem a vártánál sokkal nagyobb hiányok. Emellett érdemes még megemlíteni az elértéktelenedő forint miatt bezuhanó árfolyamot, és rekord mértékű inflációt.

Ha nem herdálták volna el azt a pluszt, amit előzőleg termelt az ország, akkor most nem kellene attól tartani, hogy óriási gondok lesznek itthon..

loading...