A történetet már mindenki ismeri:
Az SZFE Vas utcai épületénél majdnem egy hete, hétfő este tartottak demonstrációt, hogy az alapítványi rendszer és az alapítvány kuratóriumának elnöke, Vidnyánszky Attila ellen tiltakozzanak. A demonstráció végén a diákok elfoglalták az egyetem épületét, a főbejárat ajtajára szalagokat feszítettek ki, majd egy kartonlapra kiírták:
„További rendelkezésig belépés kizárólag a 155 éves egyetem polgárainak.”
Az új vezetés tehát nem léphet be az épületbe.
Vasárnap az egyetem hallgatói több ezer fő segítségével élőláncon keresztül juttatták el chartájukat a Kossuth térre, ahol az Országházat őrző oroszlán alá tették le azt.
Számtalan nyílt levelet kapott már Vidnyánszky, ám a vasárnapit ő maga is biztosan emlegetni fogja.
„Isten hozott, Attila..? Avagy.. Nyílt levél Vidnyánszky Attilának.
Először akkor beszélgettem Vidnyánszky Attilával, mikor a szerződtetési tárgyalásomra beléptem, 2013-ban, a Nemzeti Színház egyik irodájába. Nagyon vártam azt a találkozást, mert azt hallottam róla, hogy egy igazán egyedi látásmódú, kiváló rendező. Hamar csalódnom kellett… az emberben! Azt közölte többek közt, hogy mi, (az akkori Nemzetisek) egy egy előadás után, „élvezzük a tapsot”, ami számára „felháborító”. Meg hogy az, ami éppen történik, (az igazgató váltás) egy „box meccs” és ő „milyen jól boxol… ” Kijelentette továbbá, hogy ő keresztény, és másfajta színházat fog csinálni!
Hamar világossá tette, hogy felőle maradhatok, de nem fog jó szerepeket adni, ne reménykedjek, úgyhogy inkább menjek el, majd „átment valamelyik liberális színház, ne félj “ — valahogy így.
Akkor hallottam először, hogy „liberális színház” és akkor kaptam először az arcomba, hogy én „liberális” vagyok. Megbélyegzett. Szíve joga, gondoltam, ő épp itt tart az életben, hát azt se tudja ki vagyok. A munkámat alig ismeri. Ő már biztos nem emlékszik, vagy nem így akar emlékezni , vagy nem akar emlékezni, de én nem felejtek. Ezt nem lehet elfelejteni.
Addigi pályafutásom során, soha nem tapasztaltam hasonló ideológiai kinyilatkoztatást senkitől! Se az Egyetemen, se a szakmában! Mondom: soha! Senkitől! Még a “kuratórium” többi tagjától sem, pedig nem egyszer dolgoztunk már együtt és mindig nagyon erős szakmaiságról adtak tanúbizonyságot és mindig büszke leszek azokra a munkákra!
Nincs olyan hogy liberális vagy keresztény színház, vagy képzés, ha naponta mantrázzák a propaganda sajtóban, akkor sincs! Jó színház van , meg rossz! Jó képzés van , meg rossz! És, hogy melyik milyen, azt a nézők döntik el! Legalábbis ezt remélem.
Mérhetetlenül károsnak tartom a közvélemény és különösen a szakma tudatos megosztását, hergelését, olyan ideológiák mentén, amivel nagyon nagyon sokan nem tudunk, nem akarunk azonosulni.
Magyar vagyok. A szüleim megkereszteltek. Anyai ágon székely vagyok. És? Kinek, mi köze ehhez? Mi köze a szakmaiságomnak a tanulmányaimnak ehhez? Mikor hangoztattam én, vagy bárki a szakmából, melldöngetve a származást vagy a vallási hovatartozást?! Ez mikor jött divatba? Nem lehet, hogy ezt akkor hangoztatják, amikor nem elég a tehetség? Amikor megkérdőjelezhető a minőség? Amikor a hangoztatásért pénz, paripa, fegyver jár?
Életem legcsodálatosabb népzenei élményét az Egyetemen kaptam, mikor népdalokkal foglalkoztunk fél éven keresztül. Azóta vonzódom a néptánchoz és a népzenéhez! Sosem felejtem el, hogy vert a szívem a Honvédos nők és férfiak táncbemutatóján, hogy hogyan potyogtak a könnyeim az örömtől, hogy láthatom őket táncolni, hogy hallhatom utána Novák Tata zseniális tanóráját a történelmünkről a kultúránkról és, hogy a feladattól mennyire be voltam zsongva, hogy mindezt az élmény anyagot, hogyan tudom majd hasznosítani a zenés mesterség vizsgánkban!
Tudtam!
Soha nem aszerint vállaltam el egy egy munkát, hogy ki melyik „oldalon” áll, hanem szigorúan szakmai szempontok és kíváncsiság szerint, ahogy a két csodálatos mesteremtől Novák Esztertől és Ascher Tamástól – többek közt ezt is – tanultam! Büszke magyar vagyok,(ahogy mindenki más is), felesküdtem a magyar kultúra védelmére, ehhez tartottam, tartom és fogom is tartani magam, mindörökké, mindegy épp melyik „oldalnak” tetszik vagy nem tetszik! Rendíthetetlen vagyok! “Életemet és véremet a színházművészetért!” (Novák Eszter)
Én ebben hiszek! Vidnyánszky Attila! Ha olvasod!
Az elmúlt időszakban megtapasztaltam a saját bőrömön, milyen mikor a propaganda aljasul, hazug módon járatja le az embert. Most Te csinálod ezt a mesterekkel, a diákokkal? Egyik nap „háttérhatalom” a másik nap „ideológiai képzés” a harmadik nap „nemzetközi hadsereg”??? Holnap mi jön? Mi van még a fejedben?Mit lehet még előhúzni a tarsolyból?
Kérlek szépen ne hergeld tovább a közvéleményt, ne okozz több kárt a magyar (nemzeti) kultúrának és nem utolsó sorban az egész színházi szakmának. Így is nehéz lesz ebből felállni.
Hajrá fiatalok, hajrá SZFE,
Szabad ország, szabad egyetem!
Szabó Kimmel Tamás
(Ascher-Novák-Selmeczi osztály 2003-2007) #freeszfe” – áll a színész posztjában.