Orbán szeret nagyot mondani: péntek reggeli agymenése mellett senki nem tud higgadtan elmenni

Kép forrása: MTI

Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádióinterjúját a sokat emlegetett uniós csúcs értékelésével kezdte. Szó esett még a hanyatló Nyugatról, de még libsizett is egy jót a miniszterelnökünk.

Orbán szerint részben a koronavírus-járványtól függetlenül is gyengül néhány nagy nyugat-európai ország gazdasága. Szerinte több ország adósságrátája 150-170 százalékra mehet fel, egyes országok térdre kényszerülnek, adósrabszolgává válnak.

Orbán Viktor arról is szót ejtett, hogy Magyarország és Lengyelország visszaverte azt a kísérletet, hogy az őket megillető pénzekről mások döntsenek.

Voltak, akik azt akarták elérni, hogy ugyan megkapjuk a nekünk járó összegeket, de a felhasználást politikai feltételekhez kötnék

– tette hozzá.

A miniszterelnök elmondta: 5 nap alatt 3 milliárd forinttal több pénzt szereztek az EU-csúcson, ez „órabérben sem rossz”.

A maratoni tanácskozásról elmondta: keveset aludt, de volt katona, a fél életét edzőtáborokban és öltözőkben töltötte, hozzá van szokva. Ehhez még azt tette hozzá Orbán, hogy

ezeket a libernyákokat, akikkel vitatkoznom kellett, elviszem a hátamon.

Ha mi is kommunistamentes övezet lehettünk volna, a mi gazdaságunk is jobb állapotban lehetne, van egy örökölt történelmi lemaradásunk, mondta.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e újabb szigorítás a koronavírus miatt, azt felelte:

minden nap a fertőzések számait nézi, elsősorban a halálesetek számait nézi, e tekintetben „egyre jobban áll a szénánk”.

A környező országokban szerinte baj van, ezért fontos, hogy a határátkelőhelyeken egyértelmű, konkrét szabályok legyenek. A fő veszély most a vírus behurcolása, ezt kell megakadályozni. Hozzátette: ő senkit nem beszél le a külföldi nyaralásról, mert megérti, hogy „muszáj látni a tengert”, de szerinte még mindig él a jelszó

több Balaton, kevesebb Adria.

A nemzeti konzultációról azt mondta: ha baj van, egyetértési pontokat kell létrehozni, és akkor meg lehet menekülni a bajból.

Orbán szerint a szomszédos országokban már a koronavírus második hullámát látjuk, ezért szükséges megtalálni azokat a közös pontokat, amelyeket végrehajtva meg lehet oldani ezt a helyzetet. A miniszterelnök szerint az ellenzékre nem lehet számítani a bajban.

loading...