Juszt László közzétett egy fotót Orbán múltjáról – kezdhetsz magyarázkodni, Viktor

Kép forrása: Miniszterelnöki sajtóiroda - Szecsődy Balázs

Juszt László egy meglehetősen érdekes Orbán-ellentmondásra hívta fel a figyelmet Facebook kiírásában, amelyhez egy képet is csatolt a miniszterelnök múltjából.

„Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azt mondta egy olasz tévéinterjúban: a magyar miniszterelnök „a túlzott nacionalizmus lejtőjén halad”, ami háborúhoz vezet.

Orbán így válaszolt: “Aki Marx szobrot koszorúz, az idegengyűlöletből ne oktasson senkit, mert az idegengyűlölet nagy mesterét Karl Marxnak hívták.”

Az első képen Orbán Viktor és felesége Azerbajdzsánban koszorút helyezett el Hejdar Alijev nemzeti vezető sírjánál. Alijev 1967-ben, 44 évesen lett az azerbajdzsáni KGB vezetője. Brezsnyev pártfőtitkár-államfő kedvenceként öt év múlva az Azerbajdzsáni Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára. Mindvégig együttműködött a helyi maffiával a kőolaj, a Kaszpi-tengeri kaviár, a gyapot, gyümölcsök és egyebek feketekereskedelmében, és könyörtelenül leszámolt ellenfeleivel.

A második képet nem magyarázom. A Tienanmen téren koszorúz az elvhű miniszterelnök. Ez a jellemtelenség áthatja az egész tevékenységét, soha nem fog megváltozni!

Ahogy a mondás tartja: kommunista kutyából nem lesz demokrata szalonna…

 

loading...