Orbán pacekba elmondta, mit gondol az emberi jogokról: ezt a mondatát még emlegetni fogjuk

Kép forrása: Illyés Tibor/MTI

Európa cenzúrázatlanul címmel szervezett online konferenciát a Polgári Magyarországért Alapítvány, amit Orbán Viktor közösségi oldalán és az esemény honlapján is sugároztak, írja a hvg.hu.

Novák Család Katalin, a Fidesz alelnöke korábban úgy írta le az esemény célját, hogy

az érdeklődők közvetlenül, torzított fordítás nélkül meghallgathassák, mit gondolnak a saját országukban nagy többséggel megválasztott vezetők Európáról.

Köszöntőjében az alapítvány elnöke, Balog Zoltán azt írta:

Nem szabad, hogy elrettenjünk a mai baloldali fölényű mainstream médiában népszerűtlen kérdésektől.

Orbán Viktor utolsó felszólalóként érkezett, akit a műsorvezető „szabadságharcosként és a Fidesz alapítójaként” konferált fel.

Beszéde elején barátaiként mutatta be a szlovén miniszterelnököt és a szerb elnököt, akiket nemcsak keresztnevükön szólított, hanem arra is emlékeztetett, hogy mindkét politikust nagy tisztelet övezi Magyarországon.

A magyar miniszterelnök szerint a jelenlevők alkotják

a szabadságharcosok különleges klubját.

Szokásához híven kritizált sok európai politikust, akiknek szerinte nincs elég tapasztalata. Nagyon kevés olyan politikus van ma Nyugat-Európában, aki részt vett a rendszerváltásban, lényegében Angela Merkel az egyetlen, mondta.

A gazdaságról szólva Orbán jónak nevezte az eddigi európai költségvetések gyakorlatát, most viszont a jövő generáció alapról is dönteni akarnak a tagállamok, amit még az unokáink is nyögni fognak.

Orbán nagyon kemény költségvetési tárgyalásokat jósolt, mert az elosztásnak fairnek és politikától mentesnek kell lennie.

Most egy jó stratégiára van szüksége az EU-nak. Az elmúlt 12 évben Európa taktikai megközelítést alkalmazott, ami zsákutcába vezetett, hiszen mindig csak reagált az eseményekre. A jövőben ezért proaktívnak kell lenni.

Orbán szerint az emberi jogoknál fontosabb a gazdaság és a versenyképesség megőrzése, hiszen szerinte ez a valódi kihívás!

„Elhiszem, hogy az emberi jogok fontosak és talán még a genderről is lehet vitatkozni, de most a valódi kihívás a gazdaság és a versenyképesség megőrzése”

– mondta Orbán pacekba, hogy mit tart fontosabbnak az emberi jogoknál.

A végső kérdés Orbán szerint most az, hogy ki alakítja ki ezt az európai stratégiát. Beszéde végén az Európai Néppárt születésnapja alkalmából annyit üzent Brüsszelbe, hogy „legyen az az EPP”.

loading...