
A parlamenti képviselők kedden szavaztak a veszélyhelyzet megszüntetéséről, majd rögtön utána átment az a törvényjavaslat is, amivel Orbán Viktor lényegében ismét különleges felhatalmazást kapott, írja a hvg.hu.
A kormány március 11-én hirdette ki a veszélyhelyzetet, majd a hónap végén a Fidesz-kétharmad elfogadta a felhatalmazási törvényt.
Kedden a képviselők
- megszavazták a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény visszavonását és felhívták a kormányt a veszélyhelyzet megszüntetésére,
- majd igent mondtak a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokra és az egészségügyi készenlétre.
A két szavazás után minden ütőkártya Orbánnál marad, a rendeleti kormányzás úgy megy, hogy marad, írja a lap.
A kormányfő ugyanis kiválogatta magának, mi kell neki a rendkívüli időszakból, ráadásul a veszélyhelyzet visszavonásával büszkén állíthatja, nem volt igaza kritikusainak, akik a fejére olvasták, hogy diktatúrát vezet be.
De a miniszterelnökre nem jellemző, hogy engedjen és visszaadjon a megszerzett hatalomból.
A most megszavazott második törvénnyel Orbán lényegében ismét különleges felhatalmazást kapott. A módosított katasztrófavédelmi törvény lehetőséget ad arra, hogy a kormány egészségügyi válsághelyzetet hirdessen ki, és veszélyhelyzetben rendelettel kormányozhasson.
Az egészségügyi válsághelyzet bevezetése, illetve visszavonása az Országos Tisztifőorvos kezdeményezésén múlik majd. A kormány a szükséges és arányos mértékben gyakorolhatná jogait, de a járvány megelőzése, a következmények elhárítása érdekében felfüggeszthet törvényeket, és más rendkívüli intézkedéseket hozhat.
Szabó Máté, a TASZ szakmai igazgatója a hvg-nek korábban azt mondta, a most újraszabályozott egészségügyi válsághelyzet leginkább a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzethez hasonlítható, amit legutóbb 2020 márciusában hosszabbítottak meg és 2016 márciusában hirdették ki.
Szerinte ez a mostani törvény „teret ad az önkénynek”. A felhatalmazási törvény visszavonását csak látszatintézkedésnek nevezte, mert ez a mostani jogszabály is a kormány lehetőségeinek a kiterjesztéséről szól.
Hiába lesz vége a veszélyhelyzetnek, a kórházparancsnoki rendszer tovább él majd, ugyanis a kormány szerint bevált a jelenlétük.