Kósa Lajos megint óriási alakítással szórakoztatta a közönséget

Kép forrása: Szigetváry Zsolt/MTI

A Népszava megkereste Kósa Lajost, a Fidesz alelnökét, hogy a Simonka György, büntetőeljárás alá vont kormánypárti képviselő vádiratában szereplő jogszabályokról érdeklődjenek. Kósa régen alakított akkorát, mint most.

A Fidesz alelnöke a következőképp reagált a lap megkeresésére:

„Simonka György kérésére semmilyen törvényt nem módosítottunk”.

Kósának ezt úgy sikerült kinyögnie, hogy már az ügyészség is megnevezte azt a két jogszabályt, amelyek módosítását Simonka érte el, hogy az akkor már ellene zajló eljárásban menthesse a lopott pénzeket.

Kósa Lajos azt mondta, Simonka György képviselő nem terjesztett elő semmilyen törvényjavaslatot.

A Fidesz-frakció kizárólag a közjó érdekében, általános szabályzási igénnyel terjesztett elő vagy fogadott el törvényjavaslatokat 

– mondta el a Népszavának Kósa Lajos, aki szerint a vádiratban szereplő mondat csak „bizonyíték nélküli vélelem”.

A módosítást a fideszes Győrffy Balázs nyújtotta be, aki egyben a Nemzeti Agrárkamara elnöke, és támogatta Jakab István Magosz-elnök is. Az agrár miniszter ekkor Fazekas István volt.

Polt Péter arra a kérdésre, hogy kihallgatták-e az említett fideszes képviselőket azt válaszolta, hogy ebben az ügyben kizárták a bűncselekmény gyanúját,

a kormánypárti képviselők tehát Simonka kedvéért, de mégsem bűnös szándékkal módosították a törvényeket.

A vádirat szerint Simonka György és társai tevékenysége összesen 1,4 milliárd forint kárt okozott.
loading...