Hadházy Ákos most segíthet a teljes ellenzéki összefogásnak – rajta fog múlni minden

Kép forrása: MTI

Tisztelt Hadházy Ákos!

Örömteli, hogy az Európai Ügyészség felállításához szükséges kérdőívet, amit Ön kezdeményezett, fel tudja használni az aláíró magyar állampolgárok értesítése céljából.

Szerencsére ehhez a dokumentumhoz szükséges adatokat számos ellenzéki párttal együtt, (beleértve az aktivistákat, civileket is) gyűjtötte.

Zászlajára tűzte ki, hogy az ellenzéki egységre törekedjen. Reméljük, ezt komolyan is gondolja, hiszen az Ön címlistájánál nagyobb, legális adatbázist aligha találunk a magyar politikai palettán.

Épp ennek okán fordulok Önhöz, mint ellenzéki újságíró, hiszen a múltkori cikkemben kitértem már rá, hogy a hadhazyakos.hu, mint adatkezelő szerepel az Európai Ügyészség népszavazásához szükséges lapon.

A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy kapunk Öntől különféle leveleket, amelyekben a saját nézőpontjából tájékoztatja a demokratákat, de a hírleveleiből nélkülözi azokat a közösségeket, akik mindvégig a Hadházy-pultnál gyűjtötték a közös cél érdekében létrehozott aláírásgyűjtő-ívet.

Arra szeretném nyilvánosan felkérni Önt, hogy legalább hetente egyszer adjon módot arra, hogy a hírlevél címzettjei között lévő aláírók ne csak Szél Bernadett- és az Ön tevékenységéről kapjanak hírt, hanem a demokratikus összefogás szereplőinek, vagyis azoknak a pártoknak, akik az önkormányzati választás során le tudták közös erővel váltani a Fideszt, lehetőségük nyíljon közvetíteni az üzeneteiket!

Az előző írásunkat követően több levelet kaptunk azzal a kérdéssel, hogy mire is vonatkozott az aláírásgyűjtés? Egy közös ügyre, vagy Hadházy Ákos és Szél Bernadett szavazótáborának erősítésére?

Ha az előbbire, vagyis az egységes ellenzéki célra, akkor kérem, szíveskedjen felvenni a kapcsolatot az Európai Ügyészségről szóló űrlap kitöltésében segédkező pártokkal, és adjon módot a véleményük kifejezésére!

Kérem, hogy a korrektség jegyében mérlegelje ezt, és ne csak a saját hírlevelét népszerűsítse, hiszen Szél Bernadettet és Hadházy Ákost sokkal korrektebb embernek ismertük meg, minthogy a közösen kikapart gesztenyét egy eldugott tűzhelyen tegyék fogyaszthatóvá.

Köszönöm szépen, hogy olvasta a soraimat, kérem, tegyen belátása szerint! Őszintén bízom benne, hogy amint véget ér a NER szörnyű rendszere, együtt ünnepelhetjük majd, – pártzászlóktól függetlenül – a közös, új Magyarországot!

Üdvözlettel,

Jabronka Richárd

loading...