
A Magyar Turisztikai Ügynökség Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát fogja megszervezni augusztus 20-án – írja Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatójának podcastja alapján a Népszava.
A tűzijáték a tervek szerint a dunai rakpartok több mint négy kilométeres szakaszán lesz látható. Guller elmondta azt is, hogy az államalapítás előtt tisztelgő, hivatalos megemlékezéseket idén több napos, a főváros egészét érintő Szent István-napi programsorozatként tervezi megtartani az MTÜ.
A Magyar Hírlap úgy tudja, hogy az előkészületek már elkezdődtek, és a tűzijáték minden korábbinál látványosabb lesz.
Azért van erre szükség, hogy bármelyik fővárosi helyszínről ugyanazt az élményt adja majd. Ez azt is szolgálja, hogy jobban eloszoljon a tömeg, ezért több helyszínen lesznek programok.
Ahelyett, hogy a járvány utáni helyreállításra költenék az adóforintokat, Orbán inkább megpróbál olyan fényes puccparádét rendezni, amire inkább fordítjuk a tekintetünket, mint az ő galád ügyeire.