Az orvosi kamara nyílt levelet írt Káslernek: magyarázatot követelnek

Kép forrása: Szigetváry Zsolt/MTI

„Kérjük Kásler Miklóst, hogy magyarázza el, mi történik” – címmel jelent meg egy közlemény a Magyar Orvosi Kamara (MOK) honlapján.

A Kásler Miklósnak címzett nyílt levélhez fűzött közleményben a MOK azt állítja, hogy

az elmúlt két hét eseményeire nem kaptunk eddig sehonnan racionális érveket, sem tényeket, sem valós indoklást. Nemcsak az elmúlt események okát nem ismerjük, de a jövőre vonatkozó terveket sem.

A levelet felvezető cikkben a Kamara felrója többek között azt, hogy a kormányzat adós a magyarázattal, mivel a jelenlegi intézkedések és a jelenlegi epidemiológiai adatok egyáltalán nincsenek összhangban.

Ezzel arra utalnak, hogy míg a szombati nyilvános adatok alapján országszerte 829-en voltak kórházban az 1834 koronavírus fertőzött közül, akik közül 60-an voltak lélegeztetőgépen, aközben a kissé lazított menetrend szerint mára, azaz április 19-re, országszerte a kórházi ágykapacitások 50%-át, majd egy későbbi időpontra 60%-át, azaz több mint 30 ezer ágyat kell miniszteri utasításokban érkező levelek alapján felszabadítani.

(via atv.hu)

loading...