Kálmán Olga beolvasott a Fidesznek, miután Soros 1 millió eurót adott Budapestnek

Kép forrása: Bruzák Noémi/MTI

Soros György a mai nap egymillió eurós támogatást nyújt Budapestnek a koronavírus-járvány elleni küzdelemre. Mint írta, azért döntött így, mert tudja, milyen a magyar fővárosban élni rendkívüli körülmények között:

„Budapesten születtem a nagy gazdasági világválság idején, alig egy évtizeddel a spanyol influenza pusztítása után. A járvány akkor több ezer halottat hagyott maga mögött Budapesten. A városban éltem át a II. világháborút, a nyilas uralmat, az ostromot. Jól emlékszem azokra az időkre, tudom mit jelent Budapesten élni rendkívüli körülmények között.”

Kálmán Olga a Facebook-posztjában azt írja, lehet, hogy a Fideszben nem tudnak róla, de a koronavírusnak nincs pártállása, ahogy a vörösiszapnak sem volt, amikor annak a katasztrófának az elhárítására adott pénzt Soros György:

„Nos, T. Fidesz! Lehet, hogy újat mondok: a koronavírusnak sincs pártállása. Mint ahogy a vörösiszapnak sem volt, amikor a vörösiszap-katasztrófa elhárítására adott pénzt a magyar származású milliárdos. Vagy az egészségügyre, oktatásra, magyar diákok (későbbi politikusok) külföldi ösztöndíjára….”

loading...