
Lájkold az Ellenszél Facebook-oldalát, hogy értesülj a legfontosabb posztokról!
A „börtönbizniszről” szóló keddi parlamenti szavazáson kiderült, hogy a baloldal ismét a bűnözők és a „Soros-hálózat” oldalán áll – mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője.
Sem Gyurcsányék, sem a szocialisták, sem a párbeszédesek nem szavazták meg a kártalanítások kifizetésének felfüggesztését – közölte a politikus, miután a Ház 139 igen, két nem szavazattal és négy tartózkodás mellett elfogadta a Varga Judit igazságügyi miniszter által beterjesztett, a börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélések megszüntetése érdekében szükséges haladéktalan intézkedésekről szóló törvényt.
A fideszes képviselő azt mondta: a mostani egy ideiglenes döntés, végleges szabályozás a nemzeti konzultáció után lesz.
A Fidesz képviselője emiatt újabb nemzetközi támadásokra számít a „Soros-hálózat” részéről. „Minden fronton támadni fognak minket, hogy megvédjék magukat”, és hogy tovább tudják folytatni „a milliárdos iparágukat” – fogalmazott.
Ezért a Fidesz azt kéri a magyar emberektől a nemzeti konzultáción, hogy adjanak felhatalmazást, és mondják el véleményüket a témában.
Az eszükbe sem jut, hogy a konzultációra fordított összeget a börtönök zsúfoltságának megszüntetésére fordítsák? Dehogynem, csak most a börtönben lévőket állítja ki a kormány ellenségképnek, tőlük kell megvédeni a Hazát.
Azt bántják, aki nem tudja megvédeni magát. Hol a menekültek, hol az elítéltek válnak célponttá. Gazemberség a köbön, gyávaság a négyzeten.