Az Ellenszél ingyenes, és az is marad!

2016 óta írjuk meg a velős igazságot. Rád is szükség van! Segítenél? Itt tudod támogatni az Ellenszél küldetését:

Támogatom

Ráfázhatnak a szélsőjobbosok: történelmi pillanat Németországban

Kép forrása: Axel Heimken/AFP

Lájkold az Ellenszél Facebook-oldalát, hogy értesülj a legfontosabb posztokról!

Az exit pollok szerint a kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kapta a legtöbb szavazatot a németországi Hamburgban vasárnap tartott helyi törvényhozási választáson, az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali párt pedig öt év után búcsúzik a tartományi parlamenttől (Bürgerschaft).

Az országos köztelevíziók megbízásából készített felmérések alapján az SPD a szavazatok 37,5-38 százalékát szerezte meg. A második helyen a Zöldek végeztek, a szavazatok 25,5 százalékával, így a következő öt évben is az SPD és a Zöldek koalíciója vezetheti Németország második legnagyobb városát, és várhatóan kétharmados többségük lesz a Bürgerschaftban.

A törvényhozás harmadik ereje a Kereszténydemokrata Unió (CDU) lehet, 11-11,5 százalékkal. Az SPD-től balra álló Baloldal a szavazatok 9-9,5 százalékát gyűjtötte össze.

A bejutási küszöb 5 százalék. A CDU-tól jobbra álló AfD 4,7-4,8 százalékos eredménnyel végzett. A liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) pedig éppen ennyit, a szavazatok 5 százalékát szerezhette meg.

Reméljük, ezzel egy olyan trend vette kezdetét, amely végső soron a szélsőjobboldali erők bukását eredményezi majd Európa szerte.

loading...