Az Ellenszél ingyenes, és az is marad!

2016 óta írjuk meg a velős igazságot. Rád is szükség van! Segítenél? Itt tudod támogatni az Ellenszél küldetését:

Támogatom

Rendkívüli: olasz városok iskolákat, üzleteket zárnak be és minden nyilvános rendezvényt lemondanak a koronavírus miatt

Kép forrása: Alberto Pizzoli/AFP

Lájkold az Ellenszél Facebook-oldalát, hogy értesülj a legfontosabb posztokról!

A kínai hatóságok pénteken 397 esetet regisztráltak Kínában, így már összesen több mint 76 ezer fertőzöttről tudnak a hatóságok csak Kína területén – írja a CNN.

A halálos áldozatok száma 109-cel 2345-re emelkedett az ország határain belül, de a globálisan rögzített halálesetek száma ennél magasabb, mintegy 2360.

Míg a kínai hatóságok hivatalos számai alapján csökkenő tendenciára állt az új megbetegedések száma addig a világ több pontján is új eseteket jelentenek.

A Dél-Koreában kialakult helyzetről már válságként beszélnek: az országban szombaton 140 új megbetegedést jelentettek, amivel 340 fölé ugrott a betegek száma, 2 páciens pedig életét vesztette. A távol-keleti országban újonnan regisztrált esetek többsége egyébként egy vallási csoporthoz köthető.

A Közel-Keleten is terjedni kezdett a vírus. Irán eleinte tagadta, de később az egészségügyi minisztérium megerősített 18 esetet, mely 18 eset már 4 halált is magába foglal, és ezalatt több városba is átterjedt a fertőzés. A Közel-Keleten Izrael és Libanon is bejelentette első megbetegedéseit.

A WHO figyelmeztetést adott ki:

Egyre kevesebb idő áll rendelkezésre az új koronavírus-járvány nemzetközi elterjedésének megfékezésére, az országoknak gyorsan cselekedniük kell

– mondta pénteken Genfben újságíróknak az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója.

Az Egyesült Államokban előforduló esetek száma is nő: a CDC közlése szerint 34 ember tesztje lett pozitív. Ez magába foglal 21 esetet a hazatelepített személyek körében, valamint 13 egyéb amerikai esetet. A CDC azt mondta, hogy két külön csoportban követi a megerősített eseteket: a hazatelepített személyek eseteit, és az amerikai közegészségügyi hálózat által azonosítottakat.

Európában is tovább terjed a kór: Olaszországban meghalt egy 78 éves férfi, akinek a tesztje pozitív lett, és 14 új esetet regisztráltak. Ezzel 17-re nőtt az országban megerősített fertőzések száma. A 78 éves férfi halálával kapcsolatban az ANSA olasz hírügynökség megjegyzi, hogy más betegségektől is szenvedett.

A CNN tudósítása szerint Roberto Speranza olasz egészségügyi miniszter szigorú korlátozásokat jelentett be a milánói székhelyű Lombardia és a szomszédos Veneto régiókban: minden nyilvános rendezvényt lemondtak, az iskolákat, üzleteket és a helyi vállalkozásokat bezárták, és a sporttevékenységeket felfüggesztették.

Az olasz egészségügyi minisztérium által kiadott rendelet szerint bárki, aki kapcsolatba került olyan személlyel, akinek pozitív lett a vírustesztje, annak karanténba kell vonulni, és az olyan falvakban, ahol megbetegedést regisztráltak, az embereknek otthon kell elszigetelni magukat.

loading...