
A Demokratikus Koalíció közleményt adott ki, amelyben kérdőre vonják a magyar kormányt, amiért az eddig nem vezetett be óvintézkedéseket a lassan világjárvánnyá fajuló kínai koronavírus miatt.
A párt szerint „Magyarország kiemelten kockázatos helyzetben van” a közvetlen repülőjáratok miatt, a magyar kormány azonban nem tesz semmit:
egy potenciális világjárvány küszöbén megengedhetetlen felelőtlenség, hogy a kormány ölbe tett kézzel figyelje az eseményeket
– áll a közleményben.
A DK egészségügyi szakpolitikusa, László Imre aláírásával ellátott közlemény így szól:
„Európában is megjelent a kínai koronavírus – Meddig marad tétlen a magyar kormány?
Szijjártó Péter külügyminiszter tegnap még arról beszélt, hogy a kormány semmilyen különleges intézkedést nem vezetett be, mert a kór még nem jutott el Európába.
Ez mára már a múlté. Az Egyesült Államok, Ausztrália, Japán és Oroszország után már Európán belül, Franciaországban is regisztráltak kínai koronavírusos megbetegedést. Tekintve, hogy csak Kínában már több, mint 880 fertőzöttnél és legalább 26 halottnál jár a halálos kór, valamint, hogy hazánk és több kínai város között heti 13 közvetlen repülőjárat közlekedik, Magyarország kiemelten kockázatos helyzetben van.
A Demokratikus Koalíció tudni akarja, hogy meddig marad tétlen a magyar kormány! Miért nem tettek eddig semmilyen óvintézkedést? Miért nem vezettek be más országokhoz hasonlóan hőkamerás reptéri vizsgálatot a közvetlenül Kínából érkező járatok esetében? Kidolgoztak-e rendkívüli járványügyi cselekvési tervet arra az esetre, ha Magyarországon is megjelenik a halálos kór?
A DK szerint egy potenciális világjárvány küszöbén megengedhetetlen felelőtlenség, hogy a kormány ölbe tett kézzel figyelje az eseményeket.”
A legfrissebb hírek szerint ismét ugrott egyet a gyilkos kór áldozatainak száma, és immár 56 halottról, valamint több mint 2000 hivatalosan megerősített fertőzésről adnak tudósítást külföldi hírügynökségek.
A vírus rohamtempóban való terjedése miatt a világ több repülőterén szigorú egészségbiztonsági intézkedéseket foganatosítottak, de a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ahová több kínai városból is érkeznek közvetlen repülőjáratok, nem történt ilyen.