
Néhány hónappal ezelőtt még nem gondoltuk volna, hogy a betonbiztosnak tűnő győri polgármester pozíciója hirtelen megrendül, és egy kiépített, mindent behálózó rendszer omlik össze egy pillanat alatt. A Borkai-videó kiszivárgását követően a korrupciós szálak is előbukkantak, az üzletemberekből és politikusokból álló brancs ereje pedig megrendült.
A mai nap egy nagyon fontos fordulóponthoz érkeztünk. Az Index összefoglalta a győri eseményeket, olyan információkat is napvilágra hozva, amelyekről ezidáig nem tudtunk.
Ezek közül külön kiemelnénk, hogy:
Az Index úgy értesült, hogy Borkai rendőrségnek tett vallomása szerint, amikor egy alkalommal Kubatovval a Fidesz budapesti székházában találkozott, a pártigazgató azt mondta neki, hogy a „főnök” szerint ami történt, magánügy, és nyugodjon meg, mert ha az önkormányzati választási kampányban nyilvánosságra kerül a téma, akkor azt a jobboldali médiában blokkolni fogják.
Borkainak nem maradt más választása, novemberben lemondott. Azóta, bár nem bujkál, kerüli a nyilvánosságot, miután többször előfordult, hogy a győriek beszóltak neki vagy éppen a családtagjainak. De nem csak Borkait, Rákosfalvyt is megviselték a történtek, az ügyvéd láthatóan lefogyott. A korábban befolyásos társaság többi tagja már korántsem annyira magabiztos, mint akkor, amikor még a hajón mulattak önfeledten – írja a portál.
Vasárnap Győr választani fog, de nem két jelölt között. A győriek azt döntik el, hogy kívánják-e egy olyan párt jelöltjét megválasztani, amelynek „főnöke” tudott a videóról, tudott a korrupciós szálakról, mégis támogatta, hogy Borkai ismét elinduljon.
Ha Győr választ, és az ellenzék jelöltje kerül ki győztesen, nem maradhat el a még szekrényekben bujkáló csontvázak kidöntése, és végeredményben „a főnök” elszámoltatása sem…