A szavakat sem értjük, amiket Orbán Viktor összehadovált egy iszonytató nyilatkozatában

Fotó: Kisbenedek Attila/AFP

Orbán Viktor ismét nagyot ment, és hajmeresztő állításokat fogalmazott meg.

Szerinte a Soros-hálózat nagyon aktív az EP-ben és az európai politikában. A Bizottságban is van emberük, a kormányokra is befolyással vannak, így ott vannak az Európai Tanácsban is. Az ilyen akciók mögött egyértelműen a Soros-féle politikai hálózat van.

A magyar miniszterelnök azt állítja, hogy Soros „maffiaszerű hálózaton keresztül irányítja politikai tevékenységét, és gyakorol befolyást az európai politikára”:

Soros György sok millió ember tönkretételéből szerezte a pénzét, politikai befolyást vásárol. Az ilyet a mi szakmánkban úgy hívják, hogy oligarcha.

Orbán szerint erről a maffiaszerű hálózatról azért nem beszélnek nyíltan Brüsszelben, mert „a szemben álló felet erősnek látjuk, félünk tőle”.

„Ha meglendülnek a tollak, és nekiesnek egy politikusnak, és azt kibírja, az legény a gáton. Engem nyolcszor öltek már meg ezek az újságírók, álcivilek, én már nem félek ettől, mert ismerem” – nevezte meg magát akként a bizonyos legényként a gáton, majd hozzátette:

De aki még sosem ment ezzel szembe, az csak egy úthengert lát, ezért fél tőle, és inkább hallgat.

A kormányfő szerint nem csökken Magyarország érdekérvényesítési lehetősége az EU-ban, amikor a források elosztásáról van szó, azokat ugyanis államközi, nem pedig pártközi kapcsolatok határozzák meg, és a tagországoknak vétójoguk van – utalhatott itt arra is, hogy a támogatások kifizetését a jogállamisághoz kötné az EU.

 

 

loading...